A Nap nem nyugszik le – Kapu Tiborék hazatérése bizonytalan ideig csúszik

Hiába járt volna le ma a magyar űrhajós missziója a Nemzetközi Űrállomáson, az égi körülmények közbeszóltak.

Kapu Tibor és társai eredetileg 14 napos küldetésre érkeztek a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), így július 10-én kellett volna visszatérniük a Földre. A visszatérés azonban egyelőre elhalasztva, és még nem tudni, pontosan mikor landolhatnak újra – írja a 444.hu.

A késlekedés oka meglepő módon a túl sok napsütés. A Nemzetközi Űrállomás ugyanis ezekben a napokban olyan pályaszakaszon halad, ahol a Földről nézve sosem megy le teljesen a Nap – az ISS-ről nézve tehát folyamatos a nappal. Ez nem romantikus űrutazós díszlet, hanem komoly technikai kihívást jelent, ugyanis a napenergia és a hőterhelés ilyenkor extrém magas lehet.

A napelemtáblák felét ilyenkor automatikusan becsukják, hogy csökkentsék az energiabevitelt és a hőmérséklet-emelkedést. Ilyen helyzetben az űrállomás nem alkalmas űrhajók fogadására vagy indítására, így a visszatérést is halasztani kell.

A sajtóban több helyen megjelent, hogy a visszatérés várhatóan július folyamán történik, de július 14. előtt biztosan nem – ezt azonban nem hivatalos ütemezés, csupán az Európai Űrügynökség egyik meghívójából lehetett sejteni. A meghívóban azt írták, hogy Kapu lengyel társának sajtótájékoztatója „14-e előtt nem várható”, de ez nem jelent egyértelmű visszatérési dátumot.

A Spacejunkie szakblog így magyarázta a különleges égi jelenséget:

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) 51,6°-os hajlásszögű pályája csaknem egybeesik a Föld nappal-éjszaka határvonalával. Ez azt jelenti, hogy az ISS-ről nézve jelenleg sosem megy le teljesen a Nap. (...) Ilyenkor megvan az esélye, hogy túlhevül az űrállomás, ezért korlátozni kell a napelemtáblák használatát és nem lehet biztonságosan űrhajót indítani vagy fogadni.

A magyar űrrepülés történetének új fejezetét író Kapu Tibor tehát túlórázik odafenn, míg odalent a szakértők és mérnökök a megfelelő időablakot várják, hogy biztonságosan hazahozhassák a legénységet. A földi irányítás és a családtagok türelmét most a Nap állása határozza meg – az űrhajózás már csak ilyen kozmikus ritmus szerint működik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek