Állóhelyek lesznek a fapados repülőjáratokon?

Az elmúlt hetekben újra felbukkant az a visszatérő, sokakat felháborító álhír, miszerint a fapados légitársaságok már 2026-tól „állóüléseket” vezetnének be repülőgépeiken.

A híresztelés vírusszerűen terjed különféle közösségi platformokon és híroldalakon, sok nyelven, köztük magyarul is. Azt állítják: a repülőn utazók hamarosan kerékpárülés-szerű nyergeken, szinte álló helyzetben kényszerülnek majd „ülni”.

Csakhogy ennek jelenleg semmilyen valóságalapja nincs. A szóban forgó „állóhelyes” koncepció valóban létezett, ám soha nem kapott engedélyt, kereskedelmi használatba pedig végképp nem került. Ezt megerősítette az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és a prototípust évekkel ezelőtt bemutató olasz cég is.

„Állóhelyeket vezethetnek be a repülőkön” – áll egy korá nyári posztolt, magyar nyelvű Facebook-videó leírásában. A bejegyzés szerint az Aviointeriors nevű olasz repülőgép-belsőket gyártó cég „Skyrider 2.0” nevű nyeregszerű ülései már át is estek a szükséges biztonsági teszteken, és több európai fapados légitársaság is bevezetésre készül. A videót több mint 170 ezren látták, és százak osztották meg, sokan tényként kezelve az állítást.

A híresztelés nemcsak magyarul terjed: találkozhatunk vele francia, bolgár és román nyelvű posztokban is, gyakran olyan formában, mintha már a következő évben életbe is lépne a változtatás.

A történet egyik kiindulópontja egy 2025. május 21-én megjelent Daily Mail cikk lehet, amely az @entrepreneurshipquote nevű, 2 millió követővel rendelkező Instagram-fiók posztját idézi. Ebben azt írták: „2026-ra kerékpár-stílusú, párnázott állóhelyek jelenhetnek meg a repülőgépeken.” A cikk ugyanakkor azt is megjegyzi: egy légitársaság sem erősítette meg, hogy tervezi ezek bevezetését.

Az Aviointeriors 2025. május 23-án az Instagramon reagált a pletykákra. Közleményük szerint a Skyrider valójában „egy 2012-es koncepcionális prototípus, amelyet soha nem szántunk komoly fejlesztési iránynak”. A cég jelenlegi termékkatalógusában sem szerepel ez a modell, és kereskedelmi forgalomba sem került.

A Skyrider egyébként egy erősen ferde üléssel és vékony háttámlával rendelkező megoldás, amely szinte függőleges testtartásra kényszeríti az utast, így a normál, körülbelül 70 centiméteres üléstávolságot akár 58 centiméterre is csökkentheti.

A prototípus célja az volt, hogy a légitársaságok több embert tudjanak felültetni a gépekre. Csakhogy ez számos biztonsági, kényelmi és egyéb problémát vetett fel.

Régóta téma, de nem lesz állóhely a fapados járatokon

Nem ez az első alkalom, hogy a Skyrider koncepcióját felkapják a médiában. Még 2009-ben Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója is felvetette az ötletet, hogy az utasok akár állva is utazhatnának – bár ő maga is elismerte, hogy az Európai Unió biztonsági szabályozása ezt aligha engedné meg. A Ryanair idén májusban egyértelműen kijelentette az AFP megkeresésére: nem tervezik ilyen típusú ülések bevezetését.

O'Leary egyébként a múltban többször is nagy port kavart nyilatkozataival. Korábban javasolta például a túlsúlyos utasok megadóztatását, illetve azt is, hogy fizetni kelljen a fedélzeti mosdóhasználatért.

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) az AFP-nek megerősítette: nem kaptak egyetlen kérelmet sem az ilyen típusú ülés engedélyezésére. Az ügynökség szakemberei szerint az állóhelyes megoldás jelentős technikai kihívásokat jelentene, különösen vészhelyzeti evakuálás során.

A konstrukció ráadásul több ponton ellentmond a jelenlegi repülőgép-törzsek kialakításának is, például az ablakok melletti ülések elrendezésében, így az átalakítás költséges és bonyolult lenne. „Bármely szervezet, amely ilyen elrendezést kíván bevezetni, komoly kihívásokkal nézne szembe” – közölte az EASA.

Bár a prototípus valóban létezik, nem kapott engedélyt, nem tervezi bevezetni egyetlen légitársaság sem, és a gyártó sem szánja már komoly fejlesztési iránynak. A közösségi médiában terjedő állítások tehát valótlanok, még ha jól hangzó címekkel és félreértelmezett információkkal próbálják is eladni őket.

Európai Unió E cikk az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

MÚOSZ