Szombathelyen mindig gyorsan terjednek a hírek, és mindig vannak olyan emberek, akik tudnak, vagy tudni vélnek dolgokat. Legutóbb több forrásunk is említette, hogy az E.ON Tesla-töltőt telepít a városba, méghozzá a Praktiker áruház parkolójába. Izgalmas hír, mi pedig igyekeztünk utánajárni, hogy mennyi igaz a történetből.
Nem zörög a Tesla?
Elküldtük a kérdéseinket az E.ON-nak, akik elmondták, hogy az E.ON Drive Infrastructure Hungary Kft. (röviden: EDRI) valóban aktív szereplője a hazai e-mobilitási infrastruktúra fejlesztésének, de a Teslával nem állnak partneri kapcsolatban, így az ő fejlesztéseikről nem is tudnak nyilatkozni.
Ettől függetlenül az elektromos autózás szempontjából mégsem lesz eseménytelen az előttünk álló időszak Nyugat-Magyarországon.
Azért az E.ON sem tétlenkedik
A cég készségesen nyilatkozott a jelenlegi töltőhálózatáról és a várható fejlesztésekről is. Ebből többek között az is kiderül, hogy az E.ON-csoport tagjaként az EDRI Magyarország a legnagyobb európai töltőhálózat részét képezi.
Hazánkban jelenleg 200 darab töltőt üzemeltetnek, amelyek közül:
Nyugat-Magyarországon 30 töltőpont található, a régióban pedig Szombathelyen, Sopronban, Keszthelyen és Zalaegerszegen is vannak ilyen egységek. A fejlesztéseket a napi élethelyzetekhez igazítva végzi a cég, így jellemzően kereskedelmi csomópontokban, áruházak, parkolók és közterek mellett biztosítanak töltési lehetőséget.
A kristálygömböt már feltöltötték
Az ország nyugati részében 2025. második felében várhatóak fejlesztések, több új töltőhely kialakításával.
Ultragyors (UFC, 200 kW) töltők bekapcsolása:
Új DC-töltőhelyszínek:
AC villám DC
Mindezek mellett több ALDI áruház meglévő AC töltőit korszerűsítik DC-re országszerte. Erre azért van szükség, mert az elektromos autók akkumulátorai egyenáramot (DC) igényelnek, viszont az AC töltők váltakozó áramot biztosítanak, amit az autó fedélzeti töltője alakít át. Ezek az átalakítók azonban csak lassabb töltést tesznek lehetővé, mert a teljesítményük kisebb. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a DC töltőkkel gyorsabb lesz a töltés.
Egy nagy teljesítményű DC töltő akár 20–30 perc alatt is 80 százalékos töltöttséget adhat, így nem kell órákat várniuk az autósoknak – ami talán kevésbé jó hír a töltők melletti áruházaknak.
Napi hasznos
Az EDRI töltőpontjai nyilvánosan elérhetők és használhatók bankkártyával, QR-kóddal regisztráció nélkül, vagy a drivE.ON alkalmazáson keresztül is. Emellett megtalálhatók a nagyobb európai e-mobilitási szolgáltatók applikációiban. 2025-ben a felhasználói élmény növelése érdekében a töltőkön megjelent az ad hoc bankkártyás fizetés, amihez sem alkalmazás, sem regisztráció nem szükséges.
A hálózat fejlesztése döntően saját forrásból történik, esetenként uniós támogatással. A helyszínek kiválasztásánál pedig kiemelt szerepet kapnak a forgalmas közterületek és kereskedelmi partnerek áruházai, mint az ALDI vagy az MMXH csoport üzletei. Attól azonban nem kell tartani, hogy az elektromos autótöltők miatt lesznek áramkimaradások Szombathelyen. Ezek okait EBBEN
Szombathely több pontján is villanásnyi áramszünetek teszik tönkre a lakók nyugalmát és elektromos eszközeit 2025. July 12. 19:02 a cikkünkben foglaltuk össze.
Mi a különbség a váltóáram és az egyenáram között?
Az egyenáram (DC) esetében az elektronok egy irányban, állandó polaritással áramlanak – ilyen áramot adnak például az akkumulátorok és elemek. A váltóáram (AC) ezzel szemben folyamatosan változtatja az irányát és a feszültségét meghatározott frekvenciával (Magyarországon 50 Hz). A háztartásokban és a villamosenergia-hálózatban váltóáramot használnak, mert könnyebb nagy távolságokra szállítani, míg az akkumulátorok és az elektronikai eszközök működéséhez egyenáramra van szükség, ezért van szükség átalakításra a töltés során.