Olvasónk furcsállja, az E.ON dicséri – méretes betontömbbel javítottak villanyoszlopot Szombathelyen

A Sólyom és a Jávor utcák sarkán nem mindennapi látvány fogadja az arra járókat.

Olvasónk jelezte, hogy balesetveszélyesnek tartja a szombathelyi Sólyom és Jávor utcák kereszteződésénél álló beton villanyoszlopot, amelyet szerinte kissé „sufnis” módon hoztak helyre. Az oszlop úttest felőli lábát még tavaly rongálta meg egy ismeretlen autós, a kitört darabot pedig a jelek szerint egy méretes betontömbbel pótolták.

Oszlop Sólyom-Jávor utca kereszteződés
Konkrétan erről a megoldásról van szó
Mészáros D. Zsolt

Mivel a javítás laikus szemmel nem tűnt túl szakszerűnek, megkerestük az E.ON Hungária Csoportot. Arra voltunk kíváncsiak, mi történt az oszloppal, miért épp így javították ki, milyen technológiát alkalmaztak, és nem tartják balesetveszélyesnek, hogy épp oda került egy jókora betonblokkal megerősített lábrész, ahol korábban már egy autó ütközött az oszlopnak.

Ez a kép a javítás idején készült
Így nézett ki a javítás során
Olvasó

Az E.ON szűkszavú választ küldött, amelyben megerősítette, hogy az oszlop az ő tulajdonuk, és valóban egy baleset miatt volt szükség a javításra. Mint írták:

A betonvillanyoszlop vizsgálatát követően az E.ON szakemberei megállapították, hogy műszakilag nem indokolt az elem cseréje, így a javítást a megfelelő, időtálló technológiával és a műszaki leírásoknak megfelelően végezték el közel egy évvel ezelőtt.

Oszlop Sólyom-Jávor utca kereszteződés
Ápol és eltakar?
Mészáros D. Zsolt

Magyarán: a képeken a szolgáltató szerint szakszerű javítás látható – még ha egy laikus első ránézésre inkább egy „Facebook-csoportos” barkácsmegoldást sejtene is mögötte.

Oszlop Sólyom-Jávor utca kereszteződés
A képre kattintva galéria nyílik
Mészáros D. Zsolt
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés