A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum mély megrendüléssel tudatta, hogy elhunyt Dabóczi Dénes művészettörténész, főmuzeológus és az intézmény igazgatóhelyettese. „Dini” – ahogy kollégái ismerték – közel négy évtizeden át gondozta és kutatta a múzeum képző- és iparművészeti gyűjteményét, munkássága meghatározó volt a sárvári és a megyei múzeumi életben.
Dabóczi Dénes 1953. november 14-én született Kőszegen. Első diplomáját 1978-ban a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerezte magyar-népművelő szakon, majd 1987-ben az ELTE BTK művészettörténész szakán végzett. Fő kutatási területe Sárvár és környékének iparművészete volt, emellett a huszáremléktárgyak, Vas megye történeti kastélyainak enteriőrjei, valamint Sárvár város építészeti öröksége is foglalkoztatta.
Pályája során számos jelentős kiállítást rendezett Sárváron és országszerte. Tudományos közleményei a szakma elismerését vívták ki, stílusa és személyisége pedig maradandó benyomást tett mindenkire, aki hallotta vagy olvasta munkáit a jellegzetes humora miatt.
A múzeum így búcsúzott: „Köszönjük, Dini, hogy ismerhettünk. Isten Veled!”