Tükörjég, balesetek – lezárták a Velem felől a Kőszegi-hegységbe vezető utakat

A mentők és a tűzoltók sem tudnak közlekedni a környéken.

Az elmúlt napok időjárása miatt rendkívül balesetveszélyessé vált a Velem felől a Kőszegi-hegységbe tartó utak, ezért a Szombathelyi Erdészeti Zrt. és Velem község önkormányzata arra kérik a kirándulókat, hogy csak gyalogosan induljanak csúcstámadásra, illetve a Szent Vid kápolnához, valamint a Hörmann-forráshoz és az Írott-kő kilátóhoz is.

A problémát az okozta, hogy az elmúlt napokban lehullott hó, valamint a fagypont közeli hőmérséklet miatt az utak jegessé, csúszóssá váltak. A letaposott hó nappal megolvad, majd visszafagy, így tükörjég alakul ki, amelyen még téli gumival sem lehet biztonságosan közlekedni.

Velem község hivatalos tájékoztatása szerint több baleset is történt, ráadásul a kialakult körülmények miatt mentő- és tűzoltó járművek sem tudnak feljutni az érintett útszakaszokra. A további balesetek elkerülése érdekében jegyzői utasításra lezárták az Erdő utca utáni hegyi utakat, gépjárművel oda behajtani tilos.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. hangsúlyozza: bár a havas Kőszegi-hegység különösen látványos, a biztonság mindennél fontosabb. A hatóságok arra kérnek mindenkit, legyenek körültekintők, figyeljenek egymásra, és csak gyalogosan induljanak útnak a hegy irányába.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés