Kőszeget globális kisvárossá változtatná az iASK és az érkező ENSZ Egyetem

Miszlivetz Ferenc és Tarrósy István segítségével jártuk körül, mit jelent mindez globális és helyi léptékben.

Miközben a mesterséges intelligencia és más transzformatív technológiák alapjaiban formálják át a világot, Kőszegen nyílhat meg az ENSZ Egyetem egyik új intézete. A lehetőségekről, kockázatokról és egy új típusú egyetemről Miszlivetz Ferenccel, az iASK alapítójával és főigazgatójával, illetve Tarrósy Istvánnal, a Pécsi Tudományegyetem professzorával, a téli egyetem előadójával beszélgettünk a 8. UNESCO MOST Téli Egyetem ebédszünetében.

Miszlivetz Ferenc Tarrósy István
Prof. Dr. Tarrósy István és Prof. Dr. Miszlivetz Ferenc
Mészáros D. Zsolt

Kezdjük az alapoknál: miért fontos, hogy az ENSZ Egyetem Kőszegre érkezhet?

Miszlivetz Ferenc: Az ENSZ Egyetem az 1970-es években jött létre azzal az ambícióval, hogy az ENSZ-nek legyen egyfajta „globális agya”, egy olyan tudásközpontja, amely nemcsak elemez, hanem javaslatokat is megfogalmaz a világ legsúlyosabb problémáira – a háborútól és kirekesztéstől a klímaváltozáson át a pandémiákig.

Az ENSZ Egyetem nem egy klasszikus egyetem: intézetek hálózatából áll, jelenleg világszerte tizennégy működik. Ha minden a tervek szerint alakul, Kőszeg lehet az egyik új intézeti helyszín. Ez önmagában is kivételes dolog egy ilyen méretű város számára.

Hogyan kapcsolódik mindez a kőszegi intézet munkájához?

M. F.: Mi az Institute of Advanced Studies Kőszeget (iASK – Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetét) eleve úgy hoztuk létre, hogy kilépjünk a hagyományos akadémiai „dobozból”. Interdiszciplinárisan gondolkodunk, összekapcsoljuk a tudományterületeket, és nem félünk az úgynevezett unknown unknowns – az ismeretlen ismeretlenek – felé mozdulni.

Az ENSZ Egyetem filozófiája ehhez nagyon közel áll. Fontos hangsúlyozni: az itt létrejövő intézet teljesen önálló jogi személy lesz, teljes akadémiai szabadsággal. Ez Magyarországon ritka, és hosszú tárgyalások kellettek ahhoz, hogy ezt minden érintett megértse és elfogadja.

Miszlivetz Ferenc
Miszlivetz Ferenc
Mészáros D. Zsolt

Mit jelenthet mindez Kőszeg és a régió számára a gyakorlatban?

M. F.: Egy ilyen intézet alapjaiban változtatja meg a gondolkodást. Kőszegből egyfajta globális kisváros válhat: egy olyan hely, ahol nemzetközi kutatók, gondolkodók, gyakorlati szakemberek dolgoznak együtt, miközben a város megőrzi emberléptékű jellegét.

Nem betonrengeteget akarunk, hanem hálózatos együttműködést – Kőszeggel, Szombathellyel, a régióval, és azon túl is.

Tarrósy István: Kőszeg egyértelműen egy olyan fejlesztési pólus, amely globális kitekintéssel képes hosszú távú transzformációkat elindítani ebben a makrorégióban. Ehhez pedig olyan tudásbázisra van szükség, amely a fenntarthatóságot is biztosítja.

Miért kulcsfontosságúak most a transzformatív technológiák?

T. I.: Az olyan transzformatív technológiák, mint a mesterséges intelligencia, nemcsak lehetőségeket, hanem komoly kockázatokat is hordoznak. A kérdés nem az, hogy lesz-e AI, hanem az, hogy ki kontrollálja, milyen célokra, és milyen értékek mentén.

Ehhez elengedhetetlen az interdiszciplináris megközelítés: technológiai, társadalmi, politikai és etikai szempontokat egyszerre kell látni. Az ilyen típusú tudás nem áll elő egyetlen tanszéken vagy tudományágban sem.

Tarrósy István
Tarrósy István
Mészáros D. Zsolt

Miért fontos a „globális dél” perspektívája?

M. F.: A világ problémái nem kizárólag Európában vagy Észak-Amerikában dőlnek el. Afrika, a Balkán, Kelet-Közép-Európa tapasztalatai legalább ilyen fontosak.

Az ENSZ Egyetem és a kőszegi intézet egyik erőssége éppen az lehet, hogy hálózatok hálózatában gondolkodik: helyi tudásból indul ki, de a globális párbeszédbe kapcsolódik be.

Miért fontos, hogy létrejöjjön a „jövő egyeteme”?

M. F.: Egy olyan Future University modellről beszélek, amely nem versenyranglistákban és hallgatói létszámokban méri önmagát, hanem abban, hogy képes-e új kérdéseket feltenni és releváns válaszokat adni.

Nem diplomagyár, hanem tudás- és javaslatgyár. Nem elszigetelt, hanem nyitott. Nem nemzetállami keretekben gondolkodik, hanem főként globális összefüggésekben.

Miszlivetz Ferenc
iASK épp 8. UNESCO MOST Téli Egyetemet tartotta Kőszegen
Mészáros D. Zsolt

Mi lehet a következő lépés?

M. F.: A befogadó ország egyezményt már aláírták, jelenleg a részletek kidolgozása zajlik. Ez még egy–másfél-két éves folyamat. De a lényeg már eldőlt: a szándék mindkét oldalon megvan.

Ha ez megvalósul, az nemcsak Kőszeg, hanem Szombathely és az egész régió számára történelmi lehetőség. Egy kisváros ritkán kap esélyt arra, hogy a globális gondolkodás egyik csomópontja legyen – Kőszeg most egy ilyen pillanat előtt áll.

Nem csak Kőszegen zajlott a 8. Téli Egyetem

A kőszegi Felsőbbfokú Tudományok Intézete (iASK) által szervezett 8. UNESCO MOST Téli Egyetem kiemelt vendégeként látogatott Magyarországra Tshilidzi Marwala, az ENSZ Egyetem rektora és az ENSZ főtitkárhelyettese. A konferencia keretében egy delegáció Budapestre utazott, ahol Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta a professzort és kíséretét a Sándor-palotában. A találkozón részt vett Miszlivetz Ferenc, az iASK főigazgatója, Philippe De Lombaerde ENSZ Egyetem Regionális Integrációs Tanulmányok Intézetének igazgatója, valamint Bogárdi János, Széchenyi-díjas magyar vízépítő mérnök, hidrológus, egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja is.

Miszlivetz Ferenc, Tshilidzi Marwala, Sulyok Tamás,  Philippe De Lombaerde  és Bogárdi János
Miszlivetz Ferenc, Tshilidzi Marwala, Sulyok Tamás, Philippe De Lombaerde és Bogárdi János
iASK
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet