Bálványimádás és képtilalom

A Művészetek Háza hétvégi találkozója Szombathelyen nem kisebb problémát kívánt boncolgatni, mint "A transzcendens ábrázolhatóságának problémái az európai hagyományban" Ha belegondolunk, eme kacifántos cím már önmagában is paradoxon. Hiszen a transzcendens eleve valamin túlit jelent. Tehát a cím magyarra fordítva így hangozna: "Az ábrázoláson túli ábrázolhatóság problémái..." Hogy is van ez?
A Szalonban relatíve nagy tömeg fogad, mind az ötven hely elkelt. Tán nem véletlen, hiszen a péntek este hívószava: bálványimádás és képtilalom, izgalmas téma. Az előadó, Tatár György (ELTE) hallgatósága számára mindvégig érdekes csemegékkel szolgál. A merítés azonban annyira tág, hogy a számára megjelölt háromnegyed órában a felvetéseken túl részletesebb kifejtésekre már nem futja.

"Ne csinálj magadnak öntött isteneket" (Károli Gáspár fordításában)
A bálványimádás Tatár György-féle megközelítése igen sajátos. A héber nyelvű Ószövetségből indít, mégpedig szómagyarázattal. A héberben ugyanis a bálvány és a bálványimádás szó (a magyarral ellentétben) két különböző tőről fakad. A bálványimádásra a zsidó nyelv többféle szavat is ismer, érdekes, hogy a mai héberben ezekből származtatható a faragás, festészet, szobrászat, és fotó kifejezés. A bálványra egy szavuk létezik, az "elil", ami még semmit, valótlant és nullát jelent. Érdekes, meséli Tatár, hogy az Isten héberül azonos betűkből van összegyúrva, mint a bálvány. Az azonosságot a Bibliában számos helyen ki is használták, szójátékokra gyártottak belőle.
A közönség soraiból valaki felveti: vajon honnan származik a magyar bálvány szó. Talán a Baál-ból? Tatár György beismeri, fogalma sincs. A nézők közül egy kirohan, nemsokára szótárakkal felvértezve érkezik vissza. Tatár a lexikonba lapozgat, majd mosolyog. Jellemző a definíció - közli: a "bálvány" szó valamelyik szláv nyelvből került a nyelvünkbe, eredeti jelentése határkő. "Nem jutottunk sokkal előbbre" - állapítja meg.

"Jaj a mihaszna pásztornak, aki elhagyja juhait"
Milyen a mihaszna pásztor? - kérdezi Tatár. Ez igazán az eredeti, héber szövegből derülhet ki, hiszen a "mihaszna" helyén itt maga az elil, a bálvány szó áll. A mondat szó szerint így fordítható: "Jaj a pásztornak, aki nem pásztor. Tehát jaj a hamis pásztornak, aki idegen bálványt imád. A biblia egyébként nem tagadja a bálványok és az idegen istenek létezését, csupán tiszteletüket, megidézésüket (tehát ábrázolásukat) tiltja.
A miértre Tatár egy példázatot mesél a talmudból. Egy görög filozófus megkérdez egy rabbit: ha a ti istenetek annyira tiltja a bálványimádást, akkor miért nem akadályozza meg létezését? Erre a rabbi ezt válaszolja: ha Isten eleve útját állta volna annak, hogy az emberek bálványokat emeljenek, nem kevesebbről kellett volna lemondania, mint világáról. Értse mindenki, úgy ahogy akarja...

"Az ember még egy angyal sem láthat meg egykönnyen"
A bálványimádás története azonos az ellene való harc történetével. Ez a bibliában, főként metaforákon keresztül jelenik meg. Itt a bálványimádás egyenlő a házasságtöréssel, amelyben a tévelygő nép mindig a hűtlen asszony, isten pedig a megcsalt férj. Az idők folyamán az ószövetségben a hűtlen asszony motívuma egyre durvább: kurva, majd nimfomániás alakjában jelenik meg. Olyan asszonyéban - magyarázza Tatár, aki fizet a bálványnak, hogy vele háljon. Ráadásul bűnét azzal tetézi, (mint lenni szokott), hogy azzal fizet, amit istentől kapott.
A hűtlen asszony büntetése: halál. Tehát logikusan a bálványimádó nép büntetése is ez lenne. Ám az isten nem kívánja kiirtani népét: az ellentmondást így oldja fel: Isten túl teszi magát ezen, hiszen ezért isten. A másik motívum, amin keresztül a bálványimádás gyakorta megjelenik: a hatalom. Isten a király, a védelmező nagyúr, a nép pedig az ő hűbérese. A bálványimádás itt egyenlő a fenségárulással.

Nyelvünk határai - világunk határai?
Minden tömegvallás bálványimádás - idézi Tatár a középkor egyik filozófusának, Majmonidésznek gondolatát. Hiszen a Biblia a nép nyelvén íródott, benne maga az Isten is antropomorfizálódott. Így az igazi helyett csupán az általunk lefestett képet imádjuk. A filozófus szerint a Bibliát a bálványimádástól nyelvének teljes allegorizálásával lehetne megszabadítani. Tehát drasztikusabb megoldást javasol, a képi ábrázolás tilalma mellett a nyelvit is beszüntette volna.
A modern-kor értékrendszere - vázol tovább Tatár, teljesen átfordul. Pogánypárti, és bálványimádás-párti lett.

Ki kinek a képmása? Transzcendens-e Isten?
Biblia nem azt állítja, hogy Istennek nincs képe - vallja Tatár, csak azt állítja, hogy nem lehet ábrázolni. Miért? Erre ő sem tudja a választ. Talán azért - veti fel Beke László (művészettörténész), mert optikai értelemben csak az ábrázolható "ami van és fordítva". Tatár György szerint ez nem magyarázat, hiszen a biblia számos esetben beszámol arról, hogy az ember találkozik istennel, és konkrétan jelzi: a próféták és a vének láthatták őt, tehát van evilági megtestesülése. Szerinte annyi biztos, hogy a képtilalom nem a bálványimádásból fakad, nincs köztük ok-okozati összefüggés. Az sem igaz, hogy azért tilalmas, mert a zsidók úgy gondolták, a kép Isten és az ember közé állna.

Isten az embert saját hasonlatosságára teremtette, vagy az ember teremtette hasonlóvá Istent?
A kérdésre már nem kapunk választ, hiszen megcsörög a nem-létező vekker, lejár Tatár György kiszabott előadás-ideje. A vita hevében ezt mindenki sajnálja. Maga Beke László a folytatás kedvéért felajánlja a reá szabott időt, azonban a Művészetek Háza szervezője elveti az ötletet, mondván az előre kijelölt tematikától eltérni nem szabad. Hiszen biztosan a programhoz igazodva érkeznek a további érdeklődők.
A Tatár György után látványosan megfogyatkozunk. Kár, mert a felhozatal és a téma továbbra is izgalmas.