Pokoljárók
– így nevezi a művészettörténet azokat a zseniket, akik bár alkotásaikkal és műveikben felforgatják a világot, a hétköznapokban igencsak nehezen boldogulnak vele. Ilyen csodabogár volt Gulácsy Lajos, aki Nakonxipánba menekült a számára szűkös és kényelmetlen valóság elől.És ilyen volt Garzuly Gábor – csak ő a menekülést még komolyabban vette: 1992-ben, huszonöt éves korában véget vetett az életének.
Felült a kedvenc űrhajójára, és eltávozott a csillagok közé...
– így látja ezt édesanyja, a világhírű keramikus, Geszler Mária a most megjelent képzőművészeti album előszavának tanulsága szerint.
Kettő meg kettő az egy robogó motorbicikli
Gili, ahogy szülei és barátai nevezték már gyereknek is furcsa volt. Kétségbeesetten mutatta a tanító néni az édesanyának, nézze, miket ír a kisfia! Mert a
2 + 2 =
után egy robogó motorbicikli volt rendszerint. Vagy valami más rajzocska. (Szám csak a legritkább esetben.) Ló, lány, esetleg úrhajó - mert bár nagyon ügyetlen volt állítólag a mechanikához a különleges, elvarázsolt gyerek, lenyűgözték a gépek, előszeretettel rajzolgatta őket aprólékosan, alkatrészről alkatrészre.Persze nem öncélúan, önmagukért. Valamennyi része volt egy különleges jelrendszernek, amiben talán saját magának próbálta megmagyarázni a világot a kisfiú, a tinédzser, a reménytelenül szerelmes serdülő, a fiatal, tehetséges grafikusművész. Látomásos, zsúfolt, millió apró vonallal vázolt jeleneteknek voltak szerves részei a technikai vívmányok Gili egyedülálló, kozmikus világában.
Ha nem lesz festőművész, hát majd utazgat a
Piroskán
...Kiemelkedő képességeit már életében felismerték – de csak halála után lett igazán a magyar művészettörténet része. Mivel állandóan rajzolt, ezerszámra állnak még most is a Garzuly-család Gagarin utcai házában alkotásai. Egyszerűen ömlöttek belőle a képek. Hozzá tartoztak, mint a lélegzetvétel – mesélte édesanyja, miközben egy hatalmas kivetítőn az új (szám szerint a harmadik GG.) kötetbe is bekerült alkotások váltották egymást.
Olykor éjszakákon át virrasztott, s a szomszéd szobában ütemes satírozását, kapirgálását (hiszen rézkarcokat is szívesen készített) hallgatták a szülei. Amikor pedig nem rajzolt, akkor verset írt. Szorongó, szomorú, elmélkedő verseket. És álmodozott. Lányokról. A jövőjéről. Hogy grafikus lesz. Ismert és elismert. Ha pedig mégsem, hát akkor hivatásszerűen utazgat majd ide-oda Kőszeg és Szombathely között a Piroskán – leánykori nevén: BZ motorvonat...
Lovasi András a festményeken
Ő volt Garzuly Gábor – akit nagyon sokan szerettek. Tisztán kitetszik ez abból, hogy pótszékes teltház és szauna-hangulat volt tegnap az Agora – Művészetek Háza dísztermében, a könyvbemutatón. Albuma, a Festmények és rajzok sorban a huszadik kötete
Közép–Európa legnagyobb falusi kiadójának
, a Magyar Nyugatnak, de az első képzőművészeti jellegű – tudtuk meg dr. Gyurácz Ferenctől, a kiadó vezetőjétől. Gilinek pedig már a harmadik könyve. Posztumusz...És hamarosan az is kiderült, hogy kerül a csizma az asztalra – pontosabban a Kispál és a Borz (meg újabban a Kiscsillag) frontembere, Lovasi András egy szál gitárral a képzeletbeli színpadra?! Nos, nem csak ide került, az emlékező-ünneplő estre, de még a vásznon is ott virított, hiszen Garzuly Gábor saját, erdőszerűen vonalazott kis világának is szerves része volt a már akkor is zenélgető évfolyamtárs. Egyidősek – lennének...
Az időről szólt a dal
Fiatalok voltak, bohémek. A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban eltöltött éveket ma már egészen másként értékeli Lovasi András. Kellett neki ez a felkérés és a Garzuly-család fejének, dr. Garzuly Ferenc ideggyógyásznak a nemrég megjelent családregénye ahhoz, hogy szembesüljön akkori önmagával, hogy átértékelje a jelenét. Ezt ott helyben meg is köszönte neki a maga sajátosan fésületlen, kicsit félszeg stílusában, aztán énekelt - hiszen egy Lovasi Andrástól, akárhová megy, elvárják, hogy énekeljen.
Az időről szólt a dal. A későn jövő, hazajövő, eltévedt, készülő, nekikészülődő, időről – csak kicsit másként, lassabban, puhábban, érzelmesebben, mint azt a Kiscsillag koncerteken megszokhattuk.
De most már nincsen adás...
– ebben a környezetben valahogy ez a sor is egészen mást jelentett. Lovasi egyébként erre az estére ismét gyerek lett.Monogram a csillagos ég mennyezetén
A szokásos zavarában, de csillogó szemekkel nézett fel időnként a régi barát most is anyukaként viselkedő mamájára, aki időnként bizony küzdött a torkát szorongató sírással. Például akkor, amikor a furcsán stilizált
G
-betű jelent meg a vásznon, mögötte az éjsötét űr. Igen, annak úgy kell lennie, hogya monogramja a csillagos ég mennyezetén ragyog
– mondta Geszler Mária.
Az előadás utolsó képéről maga Gili nézett le ránk. Révedező tekintetű fiatalember, szinte még gyerek. Anyjára hasonlít a családtagok szerint. A portré szép, technikai szempontból is elismerésre méltó önarckép. Az áll éle a kép legsötétebb része – Garzuly Gábor hőn szeretett vonalaiból ide jutott a legtöbb.
Olyan, mint a többi.
És mégsem. Egyáltalán nem. Ez a világgal megdöbbentően korán telítődött, tehetséges és eredeti fiú alig öt évig alkotott
hivatalosan
, mégis külön fejezetet kapott a kortárs képzőművészetben, a lexikonokban. Ám nem érdekelte komolyabban az ilyesmi, legyintene csak rá talán. A csillagok annál inkább foglalkoztatták, vonzották...
