Harry Potter győzött

Ha egy regényt a világ 46 nyelvére fordítják le, s több mint 100 millió példányban adják el, az egész biztosan nem kerülheti el a filmfeldolgozást. A műanyag vagy fém talpba faragott fenyőtől tüskés ábrázatú apák aztán a friss kötésen is átvérző sebeik ellenére kézen fogják kölkeiket, hogy a szűnni nem akaró unszolásnak engedve nekivágjanak a farkasordító hideggel csábító estének s akár másodszor is végignézzék azt, amin bizony már az első alkalommal is el-elszenderedtek.

A gyereket persze teljesen hiábavaló azzal nyaggatni, hogy Joanne Kathlene Rowling néni beéri azzal is, ha a könyvét elolvassák. Az sem hatja meg, hogy a bölcsek kövének motívuma kidolgozatlan, és sehogy sem képes az epizódszerű jeleneteket egységes egésszé ötvözni. Fütyül arra is, hogy a nemzetközi kritikákban talán legtöbbet kifogásolt zene pátosza akár az Apokalipszis most újabb változatának véres jeleneteihez is megfelelő háttérül szolgálhatna.

Tulajdonképpen igaza van: a rendező, Chris Columbus kihozott mindent, ami a regényből kihozható. A varázsvilág látványát briliáns technikai megoldásokkal s cseppet sem ízléstelenül jeleníti meg. A vásznon a legbizarrabb történések is tökéletesen hitelesnek, kézenfekvőnek tetszenek. Nagy szerepe van ebben persze mindenféle technikai megoldás megelőzően az elképesztően jól kezelt szereplőgárdának. Hála talán a rendező mellett Rowling néninek is, aki állítólag ragaszkodott a brit helyszínekhez és színészekhez.

Harry (Daniel Radcliff) mellett cseppet sem tűnik másodhegedűsnek a Ront alakító Rupert Grint, vagy a Hermionét játszó Emma Watson. A felnőttek közül talán Alan Rickman érdemel külön is említést, aki Piton professzorként szinte a film végéig képes elhitetni, hogy ő a fő gonosz.

Egy szóval minden tökéletes. A fanyalgás nem is a tökéletesség hiányának szól. Inkább a világnak. A világnak, amelyben már össze sem rezzenünk, ha Piroskát és a nagymamát fölfalja a farkas, hogy az ingerszegény Csipkerózsika vagy Hamupipőke típusú meséket már ne is említsük. Képileg is életre keltett, könyvlapból előbújó szörnypofa üvöltésére, a Mógus professzor tarkójából előrajzolódó gonosz torz ábrázatára van szükség ahhoz, hogy a kölykök figyelemre méltassanak valamit. Egy évtizede ezektől a jelenetektől még egy tisztességes felnőtt is összecsinálta volna magát, most meg a kisdedeket riogatják vele.

Elmúlt a Karácsony s ezzel együtt Harry Potter is lekerült a mozivásznakról. Ami utána maradt, az a már jóval korábban belénk ültetett, a csodák vonzásával keveredő, borzongás iránti vágy.