A Váci Mihály Általános Iskola saját bevallása szerint (is) maximalista rajztanárnőjével a sikerek titkáról, gyerekek, szülők és pedagógusok közös munkájáról beszélgettünk.
- Hogyan jutottak el a tantervben előírt rajzóráktól a Művészeti Alapiskoláig?
- Húsz éve indult tanári pályám első évében indítottam a szakkört, s ahogy jöttek az eredmények egyre több gyermek jelentkezett a foglalkozásokra. Három-négy év munka után már kétféle szakköröm volt, egy a Váci Mihály iskolába járó, egy pedig a más iskolába járó gyerekeknek. Tíz éve indítottuk el a rajz speciális képzést, idén pedig már Művészeti Alapiskolaként működünk. A program változatlan; az első és második osztályosok emelt óraszámban tanulják a rajzot, harmadik osztálytól pedig plusz óraként belép a műhelyfoglalkozás és a művészettörténet. A grafika, kisplasztika és kézműves műhely mellett idén használatba vehettük a festőműhelyt is. Következő lépésként szeretnénk belépni a Művészeti Alapiskolák Szövetségébe.
- Honnan lehet tudni egy öt-hat éves gyerekről, hogy tehetséges?
- Nem lehet tudni. Szerintem 14 éves kor alatt senkire sem lehet azt mondani, hogy tehetséges. Csak tehetség-gyanús gyerekek vannak. Minden tavasszal tartunk nyílt napokat, a szülők elhozzák gyermeküket és közös rajzolás után nyilatkozom arról, hogy alkalmasnak tartom-e az óvodást a speciális képzésen való részvételre vagy sem. Ilyenkor nem azt mérem fel, hogy a gyerek mennyire tehetséges, hanem azt, hogy mennyire tudunk együtt dolgozni. Rajzolás közben beszélgetek vele, változtatásokra kérem. Ha a gyerek megfelelően reagál és hajlandó az együttműködésre, akkor meghívom az iskolába. Ha nem látok benne fantáziát az még nem jelenti, hogy nem lesz tehetség. Lehet hogy egy másik pedagógusnál, más közegben kirobbanó formában fog alkotni.
- Mikortól készül egy gyerek tudatosan a művészi pályára?
-Általában két hullámvölgyön kell átesnie egy gyereknek. Először negyedik osztályosként bizonytalanodik el, majd 12 éves kor körül újra gondolkodóba esik. Ekkor dől el, hogy szép emlékként, hobbiként marad meg számára ez a pár év vagy ezt a területet választja a jövőjéül.
- A jó pályázati eredmények motiválóak ezekben az időszakokban?
- A bizonytalankodók többségét a sikerek átsegítik a hullámvölgyeken, de sajnos vannak, akik elbízzák magukat. Veszélyes dolog a "pályázatosdi". Szükséges a rendszeres megmérettetés, de vigyázni kell, hogy a gyerekek sohase azért rajzoljanak, mert azzal nyerhetnek. Ha lehet, nem mondom meg nekik, hogy pályázatra készülnek az aznapi munkák. Megadom a témát, ők dolgoznak, majd az óra végén a piros pontok, ötösök mellett külön elismerés, ha valakinek elkérem a munkáját. A rajzokat megőrzöm, később ezek közül válogatok a különböző pályázati felhívásokra.
- Milyen forrásból szerzi a pályázatokra vonatkozó információkat?
- Az évek során sok tapasztalatra és rutinra tettem szert. Eleinte a hozzáférhető újságok alapján minden versenyre beneveztem a diákjaimmal. Azóta kialakultak kapcsolataink. mi számomra fontos, vagy úgy gondolom, hogy a gyereknek izgalmas feladatot jelent, arra pályázunk, a többire nem.
- Mely eredményekre a legbüszkébb?
- A két évvel ezelőtti nemzetközi Szivárvány pályázaton elnyert "a világ legeredményesebb műhelye" címre vagyok.
- Hogyan segítheti a pedagógus a sikeres alkotás létrejöttét?
- A pályázatok esetében fontos, hogyan tálalom a gyerekeknek a megadott témát. Nem feladatot kell adnom nekik, hanem egy izgalmas problémába kell bevezetnem őket. Ha én élvezem a munkát, akkor a gyerek is élvezi. Ha unottan megyek be a terembe, akkor semmit sem ér az aznapi munka. Óra közben látszólag nem történik semmi, csak járkálok, mégis azt kell mondanom, hogy nagyon fárasztó egy rajzórát megtartani. Ha huszonöten ülnek a teremben, akkor nekem huszonöt fejjel és lélekkel kell élnem, gondolkodnom. Szakmailag szólhatok a diáknak, hogy üres a kép vagy elrajzoltad ezt az alakot, de ha ő ábrázol valamit, akkor tudnom kell, hogy ő mit érez, hogyan akarja azt kifejezni. Ha tanácsot adok, akkor az ő utcájába kell bemennem és nem azt mondanom, hogy én hogyan csinálnám. Nem huszonöt egyforma rajz a cél, hanem hogy mindenki a saját gondolatvilágát, érzelmeit a saját kifejezésmódjával tudja ábrázolni.
- Hosszú távon mire van szükség a sikerekhez?
- A következetességemre és a maximalizmusomra, ami a gyerekekre óriási hatással van. Nagy baj lenne, ha nálunk az oktatás csak a pályázatokra való készülésről szólna. Fontosabb, hogy a gyerekek megtanuljanak rajzolni és megismerjék a különböző technikákat. Nagy öröm, ha egy gyerek ezen a területen tanul tovább, de ha nem tanul tovább, akkor is sok pluszt ad a diáknak ez a képzés. A koncentrálóképesség, a kitartás, a versenyszellem, az igényesség, az esztétikai érzék mind-mind előnyként, érzelmi és értelmi többletként jelenik meg a személyiségükben.
- A kiemelkedő pályázati eredmények, és a továbbtanulás mutat párhuzamot?
- Sok gyerek van, aki pályázatokon kiemelkedő eredményeket ér el és mégsem ezen a területen tanul tovább. Más remekül rajzol de pályázatokon nem ér el eredményeket, mert túl racionális, nem elég érzelem-gazdagok a munkái; nyolc év alatt egy vagy két eredményt tudhat a magáénak, mégis szívesen csinálja. A harmadik típus az, aki már egész korán a továbbtanulásra készül, több tanulmányrajzot és kevesebb tematikus jellegű munkát készít. Ma postáztam egy pályázatot, amelyre Vonós hangszerek hatása a gyermekekre címmel kellett alkotásokat küldeni. Egy racionális gondolkodású gyerek kiválóan megrajzol egy hegedűt, testességét kifejezi, jó a kompozíció, de önmagában nem mond semmit. Egy másik gyerek nem tud jó hegedűt rajzolni, de olyan színvilága, olyan őrületes kompozíciója vagy hangulata van a képnek, amire a zsűri és a nézők is felkapják a fejüket.
Oda se neki, ha kidől a tustinta
- Beszéltünk az alkotó gyermekről, a pedagógusról, de mi lehet a szerepe a szülőnek?
- A szülői háttér a gyermekkori alkotómunkát nagymértékben befolyásolja. Azok a gyerekek tudnak nagyon jó képeket, pályázati munkákat, érzelem- és ismeretanyag-gazdag képeket készíteni, akikkel a szülők beszélgetnek, akikkel teljes emberként bánnak odahaza. Ha kiállítás van, egész családok jönnek el és nem csak a saját gyerekük munkáit nézik végig. A szülők rendszeresen részt vesznek a technikai bemutatóinkon, maguk is kipróbálják a különböző technikákat, mindenre nyitottak. Fontos számukra, hogy a gyerek otthon is dolgozzon, szeretik látni, hogy élvezi amit csinál. Nem bánják, ha a padlószőnyeg pasztelles lesz vagy kidől a tustinta.
- Hol láthatóak a jól sikerült alkotások?
- Leggyakrabban a Gyermekek Házában. A 7arts Galériában kétszer állíthattunk ki munkáinkat, ez nagy megtiszteltetés volt számunkra. Sajnos eddig nem sok kiállításunk volt itt az iskolában a megoldatlan tér miatt, és problémát jelentett az is, hogy a nem rajzos gyerekek közül sokan nem tudtak vigyáznak a képekre. Most írtam egy pályázatot, amennyiben megnyerjük, olyan paravánokat szeretnénk vásárolni, amelyek mozgathatóak és üveg van előttük. Jó lenne, ha az iskolán kívülről is jönnének látogatók. Szeretnénk, ha nem egy-egy siker után hallana rólunk a város, hanem folyamatos kapcsolat, érdeklődő közönség alakulni ki velünk és körülöttünk. Az egyik legfontosabb célunk - ha nem is mondjuk ki nyíltan - hogy az itt tanuló nem rajzos diákokra is pozitív hatással legyenek majd ezek a tárlatok, megtanulják értékelni a munkáinkat és esztétikai, érzelmi fejlődésüket is elősegítsék. A rajzos gyerek nézze meg szakmailag és fejlődjön általa, a nem rajzos pedig élvezze és igényelje.
