Köszöntök minden Nyájas Olvasót, rögtön egy kiegészítéssel toldanám meg a tegnap elmondottakat: a Szigeten bár vitathatatlan többségben vannak a külföldi szórakozók, abban biztosak lehetünk, hogy ha valakin műpanktarajt, műrasztahajas sapkát, esetleg kistehénes pólót látunk, akkor magyarokkal van dolgunk. Ugyancsak honfitársaink ropják azokon a helyeken, ahol valamiféle sok évvel ezelőtti panelhouse, Fatboy Slim vagy a Hit The Road Jack szól. A külföldiek meg konkrétan szarnak bele, mikor és hol vannak, a lényeg, hogy folyjon valami lefelé a torkukon. Ez alól alig akad kivétel.
Közben az utolsó, feledhető taktusait letudó Snow Patrol után vagyunk a Nagyszínpad előtt, ahonnan poroszkálnak el az emberek, hogy helyüket elfoglalhassa a Lily Allen szövegeit álmukból felébresztve is kántáló lányhadsereg, illetve a Lily Allen testtájait felfedezni vágyó örömifjak armadái.
Nos, az egyetlen férfi, aki aztán a koncert alatt láthatóan nem jött zavarba, az a dobos volt - úgy ám, a pimasz és szókimondó MySpace ribancból világsztárrá avanzsált énekesnő kirakatba tette a virgácsokat, és nem is akárhogyan. És most tegye a szívére a kezét minden hím, és mondja utánam: nem, nem tennék vele semmit, ha alkalmam nyílna rá. Ammen."Fucking brilliant!"
S bár Lily nem olyan régről való üstökös a popzene egén (első albuma alig három éve jelent meg), a színpadon egy másodpercig sem zavartatta magát: amolyan picsásan bele-belekuncogott a mikrofonba, ha úgy érezte, rágyújtott két szám között, aztán tudatta mindenkivel, hogy "egy olyan ország, amiben szerdán kezdődik egy fesztivál, az kibaszottul csodálatos."
A koncertet ugyanezzel a jelzővel illetni talán túlzás volna, de rendben megsoroztak minket a slágerekkel, például ezzel, ezzel, és ezzel - a háromfős színpadkép teljesítménye nem hagyott kívánnivalót maga után, bár ebben nyilván közrejátszott a tény, hogy e sorok írója pont a hangfaltorony előtt foglalta el helyét, és a nagy hangerő, mint tudjuk, sokszor kompenzálja a hallottak hiányosságait.
Medúza: a progihauz-mentes elektronikus helyszín
Az első nap abszolút sztárja után nem maradt más számunkra, mint hogy a brit zenei manufaktúra másik végletébe is belekóstoljunk, és átszivárogjunk a Medúza sátorba, ahol az elmúlt évek legfrissebb elektronikus zenei műfaja, az erőteljesen basszusorientált dubstep kapott jópár órányi műsoridőt (én meg egy mosoly kíséretében megejtett nagy köszönést egy biztonsági embertől, amit nem tudok, de inkább nem is akarok mire vélni).
A londonból meghívott Mala ennek megfelelően tette is a dolgát, a backstage-ben egy szakmabeli sietett nekem azt is megjegyezni, hogy valamit bütykölhettek a hangon, mert szokatlanul testesen szólalt meg.
A népes publikum pedig - mint azt képeink is igazolják - nagyon hálás volt ezért, bár meggyőződésem, hogy ahogy nagyon sok szigetes zenés helyszínen az emberek cirka 80 százalékának fingja nincs arról, mi szól és ki játszik. De hát tökmindegy, hiszen a Sziget nem erről szól.
Mi viszont szólunk még később is arról, hogy mi folyik Óbudán. Maradjatok online!