1. Ferenc körút: szól a metróbeli géphang, végre kiszállhatsz, rohannál felfelé, négy perc és indul a Szemléd (neked az 5-ik, amúgy a 33-ik). A mozgólépcső aljában vanília és fahéjillat, koldusok nyúlnak utánad, dél van, mindenki éhes, átgázolsz rajtuk. Pupillád hirtelen összeszűkül, kiértél, a Corvin filmpalotája már egy karnyújtásnyira, két perc és újra sötét, benne Jankovics Marcell Csodaszarvasa vár.
- Kedveli az olimpiát? - sprintel feléd egy öltönyös srác, kezében hatalmas mappát szorongat.
- Persze, de már megy a filmem. - zihálsz.
- Itt írd alá! - dobja feléd papírosát.
- Miért?
- Csak, mert te is akarod, hogy legyen nekünk is.
- Mink?
- Hát olimpiánk.
- Minek?
- Ne szívass már, aláírod?
- Nem.
- Mit izélsz, ez szemétség, írd már alá... - jön hörögve utánad. Becsapódik mögötted az ajtó, leráztad.
2. Bent sem jobb, téged most kizsákmányolnak. Az üdítővel kísért csöppnyi magos perecből vagy szivacs-kukoricából álló kajádért majd hatszázat hagysz a büfében. (Itt ez az egyetlen hely, ahol nincs tolongás.) Az udvaron sátorban étterem is van, oda bár be sem nézel. Ha éhezel, inkább a Rákóczi-tér felé veszed az irányt. Három perc séta, két peep-show közt biztos van egy kínai büfé. A Corvinban feketézni is úri mulatság, ráadásul hely soha sehol. Minden szinten szinte minden bedugult. A vetítések szüneteiben, amikor a tömegben levegő után kapkodsz, kölykök nyomulnak feléd, titokban zsebedben, bőröd alatt pénz után kutatnak. A zsákmánnyal taxiba vágják magukat, majd egy óra múlva a büfé körül álldogálnak. Kezdődhet újra a vadászat!
3. A magyar filmszemle hiába bolyong évek óta, megfelelő helyet sem multiplexben, sem kongresszusi központban nem talál. A Corvin pár éve már kudarcot vallott, bármennyire impozáns, mint akkor, most is kicsinek bizonyult.
A szakmai vetítésekre elvileg belépőkártyával juthatsz be. Ezzel vásárolhatsz magadnak jegyeket. Legyen nagyjáték-, vagy dokumentumfilm egységesen háromszáz a beugró. (Pár éve még elég volt a kártyát felmutatni és ingyen szemlézhettél.) Idén azonban a kártyád szinte semmit sem ér, mindössze hat jegy vásárlására jogosít fel. A nagyobb akciókra, például a Valami Amerikára, a Hamvadó cigarettavégre, a Csocsóra, Fekete Ibolya Chicojára és a kísérleti játékfilmes blokkok többségére már a kezdet kezdetén reménytelen a bejutás. Másnap hiába növelték a kártyára vásárolható jegyek számát tízzel, már nem nagyon tudtad mire beváltani. Ha szerencséd volt, esetleg egy-két pótvetítésre, vagy dokumentumfilmre. (Ezekre ráadásul azok is bejuthattak, akiknek egyáltalán nem volt kártyájuk. Akkor meg mire jó ez a kavarás?)
4. A körülmények ellenére mégis elégedettek lehettünk. Ennyi profi munkával, közönségbarát magyar alkotással rég nem találkoztunk. Már a tavalyi év is remek filmeket hozott, végre oldódott a görcs, készültek említésre méltó, újszerű, sőt nemzetközileg is értékelhető alkotások. A siker itthon sem maradt el: tavaly majd húsz százalékkal emelkedett a nézőszám, majd millióan váltottak magyar filmre jegyet. (Ebből a Koltai-féle, kötelező iskolamozi, a Sacra Corona önmagában 254.623 nézőt mutatott fel.) Szépen cseng az Üvegtigris és a Csocsó száz-, és a Moszkva tér hetvenöt-ezre is. A hazai film úgy tűnik végre valóban túl van a nulladik éven. Idén harminc nagyjátékfilm került a versenybe, ami a hazai finanszírozás(?) mellett önmagában is nagy dicsőség. Feltűnően sok az első-filmes, és a frissdiplomás kezdő. A régiek csak mutatóban forgattak.
A szemle idén sem maradt botrány nélkül, most a kisfilmek válogatása okozott szakmai körökben felhördülést. A tavalyi huszonöt helyett most csak tizenöt munkát válogatott be a zsűri. Kár, talán huszonötből egyre mi is bejuthattunk volna.
5. Igaz, csak a nagyjátékfilmek harmadára férsz be, a találomra kiválasztott alkotások mégis rendre kellemes meglepetést hoznak. Kivétel talán az első nap filmje: a Csodaszarvas, Jankovics Marcell mozija. Az ősmagyar mítoszokból, mondákból összegyúrt munka nehezen követhető, zavaros darab. Számodra a látottak közül Pálfi György: Hukkle című filmje lett a kedvenc. Cseh újhullámos humort, újszerű filmnyelvet, izgalmas történetet kapsz anélkül, hogy egyetlen teljes párbeszéd elhangozna. Mundruczó Kornél új filmje, a Szép napok a rendező tavalyi kisjátékfilmjének, az Aftának az ízét hozza. Üres, lelketlen, nem kommunikáló zárványvilág ez, amelybe a német századelő naturalista (a Patkányok című) drámájának mai változatát ülteti. Bájos az Ébrenjárók, Miklauzic Bence mozija, szeretni való ügyetlenkedő hőseivel és leleményes meséjével. Az Előre!, Erdélyi Dániel filmje a Moszkva tér és a Csocsó útját járja. A nyolcvanas években járunk, van még úttörő, uralkodik a párt, de már éled az emberekben az ellenállás, a kisiskolások Bravót 
olvasnak, és bejött a nagy szenzáció, a video és vele a horror is. A mi mozink ez, az iskolapadok közt csetlő-botló gyerekek közt már magunkra ismerhetünk. Feledhető viszont Szabó Ildikó cigánymeséje a Chacho Rom, és Palásthy Gyuri bácsi avíttas gyermekfilmje: a Szalmabábuk lázadása. A Csocsóra, a Hamvadó cigarettavégre, és a Vademberekre nem érdemes sok időt fecsérelni, ezek más pályákon futnak/futottak.
A 33. Magyar Filmszemle díjazottjai:
A legjobb játékfilm: Fekete Ibolya: Chico
A legjobb elsőfilmes munka: Pálfi György: Hukkle
A rendezői díj: Kamondi Zoltán
A közönségdíj: Miklauzic Bence: Ébrenjárók
A legjobb dokumentumfilm: Almási Tamás: Sejtjeink
Operatőri díj: ifjabb Seregi László: Az utolsó Blues és Medvigy Gábor: Kísértések.
A rendezői látványdíj: Gulyás Gyula: Fény hull arcodra
A díjazott filmek március 1-3-ig Szombathelyen, az Örökmozgó Művészmoziban is láthatók lesznek!
