A Merlin Színház Atlantis Társulatának pénteki előadásával kezdetét vette a Szombathelyi Színházi Esték tavaszi sorozata. Georges Feydeau A balek című bohózata gondűzőnek kiválóan megfelelt.
A darabból áradó derűt legfeljebb a programfüzet lapozgatása árnyékolta: a Márkus Emília- és a Weöres Sándor bérlet ebben a szezonban mindössze hétféle előadást kínál, amiből háromnak Molnár Ferenc a szerzője. Két produkciót rendez Jordán Tamás, kettőt pedig Máté Gábor. Az ember már-már kezdi elhinni, tényleg van színházunk, saját szerzővel, saját rendezőkkel...
Félreértés ne essék, az iménti fanyalgás csupán a változatosság hiányának szól. Hiszen mondjuk Máté Egy nője annak idején olyan színt hozott a város színházi kínálatába, amellyel addig nem találkozhattunk, s ami nélkül ma szegényebbek lennénk. Jordán e mostani rendezése pedig minden bizonnyal Feydeau legértőbb színpadra állításainak egyike.
Feydeau-t rendezni - úgy hiszem - rendkívül hálás, ám mégsem könnyű feladat. A vaudeville műfajának talán legkiemelkedőbb képviselője a helyzetkomikum kimeríthetetlen tárházát kínálja. A rendezőnek ilyen körülmények között külön is ügyelnie kell arra, nehogy a néző idő előtt belefáradjon a nevetésbe. Nem elég tehát pusztán egymás mellé helyezni a kacagtató jeleneteket.
A színész Jordán Tamást az emeli az igazán nagyok közé, hogy képes egy-egy szituációból a legtöbbet kihozni. Kiváló rendezővé pedig az teszi, hogy a színészeivel is el tudja érni ugyanezt. Mert ismerjük el, a félreértésre, a sejtetésre, az elszólásokra építő darabok egy idő után unalmassá válhatnak. Hogy milyen módon képes a rendező kreatív hozzájárulásával elevenné tenni egy kifulladóban lévő jelenetet, azt pompásan érzékeltette péntek este, amikor a szobából távozó ezredorvos, így szólt vissza a félelmében fenn, az ágy baldachinján kapaszkodó süket feleségének: ne maradj fenn sokáig.
Akár ezért az egy jelenetért is érdemes lett volna péntek este az MMIK-t választani. Még akkor is, ha az Osztrigás Mici szerzőjének fantáziája e darab megírása közben bizony ugyancsak egy vágányon mozgott. Néha az az ember érzése, hogy a XIX. század rajongott a házasságtörésért. Feydeau apja, aki maga is írt egy viszonylag jelentős regényt Fanny címmel ebben a témakörben, jó barátságban állt Flaubert-rel. Georges Feydeau-nak volt tehát kitől tanulnia.
És jó tanuló volt. A balek különlegességét éppen az adja, hogy a félreértések rendkívül bonyolult rendszerére épülő házasságtörő kísérletek csak kísérletek maradnak. Így aztán olyan morális kérdésfelvetések, amilyenekkel mondjuk a Bovaryné, vagy Tolsztoj Anna Kareninája kapcsán találkozhatunk, föl sem merülnek.
A közönség végigkacagta az előadást, mint valami kabaréban. Némi hiányérzet csak amiatt ébred bennünk, mert a címszereplő alakja mintha háttérbe szorult volna. A rendezés érzékelhetően a házastársi konfliktusból táplálkozó komikumra összpontosított. A balek így ezen az estén dramaturgiai értelemben is hoppon maradt.
