Merész akrobatamutatvány, fondorlatos dramaturgiai játék, ez Molnár Ferenc helyzetkomikumokra épülő polgári vigadalma: a Játék a kastélyban. Ritka szerencse ilyen rendezést ilyen szereposztásban kifogni, főként a színházmentes övezetként aposztrofált Szombathelyen. Köszöntet érte!
Valahogy így indul a komédia a komédiában
A játékos kedvű magyar, ha tengerparti kastélyba téved, mi máson törné agyát, minthogy kedvét vidámítsa. Hárman, szmokingos urak ülnek egy asztalnál, rágyújtanak. Az első sorban a közönség orrát Turai (Lukáts Andor) szivarjának füstje facsarja. Művészek, akik egy polgári szalonban, azaz neoncsíkokkal szegélyezett kopottas díszletek közt üldögélnek. Csend. "Min gondolkodol?" - kérdezi az egyik. "Azon - felei a másik, hogy milyen nehéz egy színdarabot elkezdeni." Megtanakodják a dolgot, aztán megcselekszik: sorra felállnak, mintha a játék most kezdődne, és mint egy darab szereplői sorra bemutatkoznak. Imígyen: Én vagyok Turai, a híres drámaíró, én meg Gál, a szerzőtársa, én meg egy tehetséges zeneszerző, aki halálosan szerelmes menyasszonyába, a gyönyörű primadonnába.
Konfliktus még messze, a leírásnál tartunk
Szacsvay és Lukáts, azaz Gál és Turay tökéletes páros, az énjeink vegytiszta lenyomatai. Magányos agglegények, akik nemcsak szerzeményeiket gyártják közösen, hanem együtt nevelik, óvják újdonsült csemetéjük, a korán árvaságra jutott fiatal zeneszerzőt, Ádámot (Nagy Ervin). Péntek van, jegyzi meg epésen Gál, rosszat sejt, a péntek az péntek, volt feketemacska, ráadásul nem telegrafáltak, így most üres a kastély, a tulaj és díszes vendégserege, vele a primadonna a tengeren hajókázik. Nőhöz nem jó váratlanul betoppanni. - jön az első, élettapasztalatból szőtt bölcselet. Lukáts, helyesebben Turay nem hagyja magát, ő a szerzőpáros jobbik, pontosabban optimista oldala, csakazértis fennhangon dicséri a pénteket. Hamar felébred, jön a második bölcsesség: minden jóban van valami rossz is. Hogy mi? Egy papírvékony fal, egy búgó bariton, és egy látszólag félreérthetetlen mondat, mely így szól: "Gyere ide, megcsókolom azt a szép klasszikus fejedet... A péntek összeomlik, vele minden remény oda: Annie, (Ónodi Eszter) a primadonna, a hős-baritonnal (Stolh András) hempereg.
Színjáték a színjátékban, avagy a legjobb drámaíró maga az élet?
A szereplők, két civil kivételével mind színházi figurák. Színpad színpaddal, közönség színésszel, színész közönséggel, azaz minden mindennel keveredik. Játszunk, ők el-el játsszák, mi történne akkor, ha történetesen valóban a színpadon játszanának, mi meg röhögünk, miközben látjuk, ők is lépten-nyomon, eltakart arccal, egymáson nevetnek. (Ki bírja követni ezt?) Végül pedig, a darab betetőzéseként maguk is egy különálló egyfelvonásos komédia nézői, szereplői lesznek, amelyben épp a valóságos mondatok tűnnek a leghamisabbnak. Miközben Stohl András, mint drámai barinton és üresfejű szépfiú megaláztatik, zokogunk a kacagástól. Parádés, a színész önmaga karaktere megcsúfolása közben sodró lendülettel alakít.
A színészek jó játékosok
Talán egyedül a titkár (Rába Roland) halovány, a többiek önfeledten lubickolnak szerepükben. Ki-be járkálnak valóság, és színpadi valóság között. Lukáts Andor magánszámában, mint Turai reggelizik, a zsúrkocsiról az asztalra pakol. A gumiból készült almát könnyedén a földhöz vágja, az visszapattan, a műsajttal megkopogtatja az asztalt, kőkemény, majd egy tojást vesz elő. Huncutul a közönségre néz: a tárgyat maga elé veszi, kezében kés, drámai feszültség. Mélyen az első sorban ülők szemébe tekint. Majd laza, ám erőteljes mozdulattal kettészeli a tojást. A tartalom fröcsög szerteszét. Ilyen ez, valami játék, valami nem.
A rendező, Máté Gábor is jó játékos, megannyi ötletet, poént ültet az eredetiek közé. Helyzetkomikumok láncolatát építi fel ő is, ilyen elem lesz például: játék a zongorával. A jelmezek és a díszlet, gondoljunk Ujlaki Dénes átváltozásaira, vagy Stohl András "szolid" köntösére, szintén szervesen, de nem ripacs módon, szolgálják a komédiát.
Én már csak néhai Molnár Ferencet sajnálom
Az anekdota szerint a papírvékony fal mögött nem más, mint a drámaíró, maga Molnár Ferenc hallgatózott, átellenben pedig neje, Darvas Lili színésznő feküdt. Kinek épp egy hős bariton húzta el nótáját, zúgta a kéjes nászágyi szöveget. Hogy Molnár végül valóban csak szövegtanuláson kapta rajta asszonyát? Mindegy, mindenestre a Játék magáért beszél.
Végezetül: miért igaz Szerb Antal, azaz John Bonaventura örök bölcsessége, miszerint: minden jótett elveszi méltó büntetését? A komédia utolsó lövéséből, melyet Ónodi Eszter és Lukáts Andor oly bájos ösztönösséggel bemutat, ez is kiderül. Vagy mégse...
Játszd újra!
Aki a darabról lemaradt, most csöppet se bánja, a mulasztás még bepótolható! Molnár Ferenc anekdotájával és a Katonásokkal március 28-án az MMIK-ban újra találkozhatunk.
