Három nap nem a világ, tapasztalatszerzéshez még csak-csak elég, megismeréshez édeskevés. Ennyi időt tölthettünk rövid tanulmányúton az Unió szívében, Brüsszelben, ahol az EU Parlament sajtószemináriumának hallgatói lehettünk. A gyakorlatban ez ennyit jelentett: nappal gyorsított üzemmódban bejártuk az európai bürokrácia üvegpalotáit, éjszaka pedig bebarangoltuk a város bazárosan pezsgő zegzugait. A hangulat-festés után most következzék a második felvonás: az EU Parlament folyosójáról…
Kint jártunkkor az Európai Parlament, a maga bejárhatatlan üveg-beton rengetegével nem a hétköznapi arcát mutatta, a «mini» plenáris ülésen november 11-én épp a berlini fal leomlásának huszadik évfordulóját ünnepelték. Tortával, kiállítással, ünnepi üléssel, nagy csinnadratta nem volt; kint a Luxemburg téren pár darab eredeti faldarab, és bent beszédek meg beszédek... A díszvendég Václav Havel drámaíró és egykori „bársonyos forradalmár”, később csehországi államfő volt. Ő többek között arra figyelmeztetett, hogy Európának (és politikusainak) nem csak a gazdasággal és a pénzzel kellene foglalkoznia, hanem vissza kell térnie „szellemi alapjaihoz és értékeihez” A szokatlan napon szokatlanul sok képviselőt láthattunk lent az arénában: állítólag normál ülésnapon a hétszáz feletti létszámból jó, ha ötvenen ülnek bent.
Nem lehet bízni abban amit nem ismerünk!
Találkozhattunk honunkból „száműzött” magyar képviselőkkel is (Bokros Lajossal interjúztunk is, ezt később közöljük). A programok közül a legérdekesebb azonban az a televíziós stúdióbeszélgetés volt, amelyet a huszonhét tagállamból érkező közel száz húszévessel készítettek (minden tagállam három fiatalt delegálhatott, olyanokat, akik a fal leomlásának napján születtek.)
A keretek (lámpaláz, kamerák és alelnökök kereszttüze) persze nem tették lehetővé, hogy a fiatalok mélyre hatóan kifejthessék a véleményüket. Az EU kapcsán első, ami mindenkinek eszébe jutott (fiatalokról van szó), hogy: szabadon lehet utazni, világot látni, és tanulni. Több tagállamból is megfogalmazták: hazájukban alig tudnak valamit az Eu-ról, működésével, jogköreivel nincsenek tisztában, nem is tananyag. Egy olasz mondta találóan: nagyon nehéz azonosulni Európával, mert elvont és homályos: »Nem lehet bízni abban, amit nem ismerünk!«
Az olasz vagy a szlovén pizza jobb?
Divatos beszédtéma volt: hogy gyorséttermeket akarunk, vagy a helyi értékeket megőrizni? Egy holland lány szerint nem szabad félni, hogy eltűnnek a nemzetek, és az EU egy nagy olvasztótégely lesz, mert egy másik nemzet kultúrája nem szünteti meg, csak kiegészíti a saját identitásunkat, és jó lenne, ha az emberek tisztában lennének például Európa értékeivel is. Ettől csak többek lennének. Minden tagállam egyénileg dönti el, mit enged meg, hogyan védi saját nemzeti identitását, ebbe az EU úgysem szól bele.
Mi az, hogy nemzeti kultúra? – kérdezte egy szlovén lány. Őt nem zavarja a gyorsétterem, és a globalizát világ. Szerinte a szlovén pizza amúgy is jobb, mint az olasz (Az olasz alelnök azonnal reagált, kikérte magának és nemzetének még csak a feltételezést is.) Érintőlegesen felmerültek a bevándorlási és a szociális kérdések is, valamint a klímaváltozás ügye, ezek a főbb gócpontok, amikkel Európának rövidesen szembe kell néznie.
Miért ér kevesebbet egy bolgár diploma?
Egy hathatós érv azért a szkeptikusoknak is elhangzott az Eu mellett: húsz éve egy belgrádi és egy prágai egyetemistának ugyanannyi esélye volt az életben. Érdemes ma összehasonlítani ugyanezt, mi történt azóta itt és ott, ki járt jobban.
Egy cseh, egy máltai és egy francia fiatal is megfogalmazta: nem csak a pénz, a gazdaság, az erőforrások védelmével kéne az EU-nak foglalkoznia, hanem munkahelyteremtéssel, fenntarthatósággal és szociális ügyekkel is, valamint a társadalombiztosítás problémáival. Egy Bulgáriából érkezett lány élesen megjegyezte: az európai munkaerőpiacon a bolgár diplomát alábecsülik, a bolgár diplomások nem olyan feladatokat kapnak,mint másutt. Alábecsülik őket.
Fontosabb beszédtémák az Eu-ban – legalábbis amiről mi hallottunk
Kint a magyar oldalon legtöbben július óta (akkor zajlottak le az EU-parlamenti választások) attól félnek, hogy a helyi erőviszonyok átrendeződése miatt csökkenhet a Parlamentben a magyarok érdekérvényesítő képessége. Jó, hogy nőtt a Néppártban a Fidesz-szerepe, de hiányoznak az Eu harmadik legnagyobb frakciójából a liberálisok (mivel az SZDSZ nem jutott képviselethez). A szocialisták a maguk négy képviselőjével is minoritássá váltak az európai baloldaliak között. A Jobbikot (akik három képviselővel rendelkeznek) az Eu valamennyi frakciója nemkívánatosnak minősítette, ahogy a többi szélsőséges és nacionalista európai pártot is. Az EU parlamentben ugyanis nincs ellenzék vagy kormánypárt, frakciók vannak, ők a legfontosabb hatalmi tényezők. Bokros Lajos pedig az újonnan alakult konzervatív euroszkeptikusok táborát gazdagítja.
Ki lesz az Eu Tanácsának elnöke?
Míg lélekben az Eu politikai keménymagja már Koppenhágára és a közelgő, decemberben esedékes klímatalálkozóra figyel, addig Brüsszelben a legáltalánosabb beszédtéma a Lisszaboni Szerződés (miután Csehország végre ratifikálta) életbelépése, és annak személyi következményei.(Brüsszelben azzal számolnak, hogy a Lisszaboni Szerződés már december 1-jén hatályba lép.) Ki lesz az EU tanácsának elnöke, aki két és fél évre szóló mandátumot kap? Hallottunk érvelést Herman Van Rompuy belga miniszterelnök mellett, felröppent Peter Balkenende holland kormányfő neve. Tony Blair brit ex-miniszterelnök az iraki konfliktus kirobbantásában játszott szerepe miatt nem esélyes.
És ki a várományosa a másik új politikai posztnak, ki lesz a külpolitikai főképviselő? Felröppent David Miliband brit külügyminiszter, vagy a korábbi olasz miniszterelnök, Massimo D’Alema neve, de az sem titok, hogy a jelenlegi bővítési biztos, Olli Rehn, vagy a svéd külügyminiszter, Carl Bildt is szívesen pályázna.
A másik téma, ami lázba hozhat bárkit eu-s ügyekben, a magyar biztos kiléte. Vajon ki ülhet magyarként január 1-től az Európai Bizottságban? Sikerül-e megkaparintanunk a regionális politikai portfoliót? Legtöbben Andor László közgazdász nevét említik, aki jelenleg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál (EBRD) képviseli Magyarországot. A szocialista párt által összeállított jelöltlistán további három név szerepelt: Veres János volt pénzügyminiszteré, Herczog Edit EP-képviselőé és Kovács László, adó- és vámügyi biztosé. (Azóta ez a kérdés már eldőlt, Andor László javára.)
A magyar elnökségről
A kinti magyar diplomaták már javában dolgoznak a közelgő trió-elnökségen, kész a logó, és épülget a közös webes felület is. Informális úton megtudtuk: várhatóan (a Lisszaboni szerződés miatt) súlytalan, másodlagos lesz a magyar elnök (akkori kormányfőnk, nem kell nagy jóstehetség hozzá: Orbán Viktornak fogják hívni) szerepe. Diplomáciai csatornákon már szervezik, hol tartsák majd Magyarországon az informális tanácsüléseket (elnökségünk ideje alatt 11-15 ilyenre lehet majd számítani). Nem kis feladat – mesélték az ottani diplomaták – 27 miniszter és 200 sajtós étkeztetése, elszállásolása. Ráadásul vidéki helyszínekben is gondolkodnak (Budapest mellett eddig Balatonfüred neve került szóba).
Összességében
Parlamenti eu-politikusnak lenni sok bumlizással jár. Jóllehet, a repülőút mindössze másfél óra, de a reptéri csekkolással együtt sokórás mulattság. Naponta nehezen járható, hetente elviselhetőbb. A parlamentben, a bizottságokban, a folyosókon és a büfében sajátos multikulturális a hangulat. Minimum kettő (vagy három) nyelvet illik beszélni: angolt és franciát elsősorban, és persze németet. A fontos dolgok természetesen, hol máshol, nem a parlament vagy a bizottság ülésein, hanem kávézás közben dőlnek el. (Nehéz elképzelni, hogy egyeztet, érdekérvényesít, tárgyal az a képviselő, aki nem beszél legalább két idegen nyelven.)
A képviselők az első vonal, mögöttük serénykedik a bürokrata-apparátus, amibe nem Kárpát-medencei uram-bátyám módjára lehet bekerülni, a jelentkezés évekig húzódó versenyvizsgáztatással jár együtt. Minden állást minden országban meghirdetnek, több ezerszeres a túljelentkezés. Maga a pályáztatás is másfél évig tart, anonim írásbeli felvételi után még két szóbeli vizsga vár a jelentkezőkre. Az áhított munka sem mindig rózsás, gyakorta szorgos aktatologatást jelent, persze nekünk álom az ottani közszolgai bér, és a nyüzsgő soknemzetiségű lét, de állítólag az ottani magyarok közül egy idő után sokan hazavágynak. (Kint a csatlakozás óta több ezres a magyar „flotta”.)
Kívülről belenézve ebbe a sajátos globalizált mega-kultúrába (politikai univerzumba) azért számtalan kritikát is megfogalmazhatnánk. Sok dolog van, ami látványosan irdatlan pénzkidobást jelent. Pár technikai: havonta egyszer az egész apparátus leutazik Strasbourgba, jóllehet Brüsszelben is minden megvan helyben. Minek ezért a pár napért ott is fenntartani egy gigantikus infrastruktúrát? Minek huszonnégy nyelven kiadni minden dokumentumot? (Évente hány hektár erdőt vágnak ki ezért?) Miért nem tértek még át az elektronikus ügyintézésre? Tényleg ésszerű, hogy minden nemzetnek joga van saját nyelvén hallgatni, megszólalni, olvasni? Érdemes ezért ekkora tolmács-hálózatot működtetni? És még sorolhatnánk… Persze tudjuk a választ: a demokrácia drága dolog…
