Miniszteri vállveregetés is kijárt a hétfői premieren a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának. Az ezer sebtől vérző honi szakmunkásképzés köszönetet mondhat a direktornak, a Szakmák színháza egyvalamit biztosan adhat: a felismerést, hogy a panaszfolyamok helyett a problémákhoz lehet kreatívan, ésszel is nyúlni.
A szombathelyi színház irányt mutat: ösztöndíjak helyett lehet tanerőt és tanítványt hittel - humorral - odafigyeléssel is motiválni. A lényeg, rendet kéne végre vágni a fejekben: a diploma nem biztos, hogy az egyetlen út az érvényesüléshez. A kétkezi munka sem szégyellni valló, létrehozni valamit, akár bádogból vagy fából: érték. Ha jó a mester, ha valóban szakmacentrikus az oktatás – ehhez azonban a Szakmák színháza már kevés, ésszerűbb oktatáspolitikát, értelmesebb koncepciót, jó szakembereket, modern gépparkot csak ígérhet.
Egy haszna azonban lesz ennek a hétnek: egy morzsányit biztosan segít a szakmunkás-ügyben gondolkodóknak…
Ügyes húzás: egy hét leforgása alatt majd ezerötszáz gyerek fordul majd meg a színházban. Jól jön ez a felvonulás az épülgető színháznak is, eljövendő nézőket toborozhat. Ráadásul, ha nem is lesznek asztalosok, varrónők vagy ápolónők, egypáran biztosan kedvet kapnak majd a színészethez vagy a rendezéshez.
Merlin (a darabbéli varázsló) nem egy bugyuta agitpropos darabbal rukkolt elő: a vászon és a színpad közötti játék annyira szellemes, hogy ötvenpercnyi időre minket is teljesen leköt. A színpadot arra használja, hogy tanácsot adjon „Jancsinak”, és vele együtt minden pályaválasztás előtt álló, habozó tizenéves fiatalnak. A vászon és a valós tér összemosódik, az élő játék lehetőségeit kiaknázva, egy madárijesztő építése ürügyén Merlin szakmákat varázsol, a fiatalok számára reális életlehetőségeket mutat be: az ápoló, a lakatos-, a műszerész-, az asztalos- és a szabómesterség kulisszatitkaiba avat be.
A szüzsé is megállja a helyét, felnőtt szemmel kicsit egyszerűcske, de a célközönség nem mi vagyunk. A civakodó páros (Vlahovics Edit és Jordán Tamás) beszólásain nevetünk, nevetnek a kölykök is, a humort szeretik. Amúgy a video-bejátszásokon túl a prózai részek alatt a mellettem ülő tinédzserek mobiloznak, de gyanítom, számukra az, hogy kezükben egy készüléken matatnak, a levegő-vétellel azonos elemi szükséglet. Nem jelent semmit.
A Szakmák színháza tényleg jó, másrészt persze felületes: lendületet adhat, valódi megoldásokat nem. Oktatásügyben – nem én mondom - új koncepcióra, a szakmai képzésben gyökeres változtatásokra lenne szükség ahhoz, hogy bizonyos szakmák valóban életben maradhassanak. Ne csak 16 évesen kerüljenek gyalupad mellé, olyanok tanítsanak, akik valóban „mesterek” stb. … de erről polemizáljon tovább a szakma.
