Évről-évre kínosabb a szombathelyi könyvhét. Ami már nevében is sánta, hiszen a hivatalos dátum eleve is csak öt nap (június 6-10), amit szeretett városunkban sikerült két nap körülire letornászni. Bár szokásos gusztustalan fehér kuszlikat már csütörtökön felállították a főtéren, a hivatalos megnyitóra csak péntek délután került sor, s gyakorlatilag minden programnak szombaton délelőtt már vége is volt. De lássuk a részleteket. (Igaz, a kuszlik még maradtak.)
A mélypontot 5 óra magasságában érjük el. A Művészetek Házában meghirdetett író-olvasó találkozó részvevőinek létszáma minden várakozást alulmúl. A dohányzóasztal egyik felén a magyar kortárs irodalom krémje - Rakovszky Zsuzsa, Závada Pál, Bartis Attila és Morcsányi Géza, a Magvető kiadó igazgatója - ül, a másik felén egy maroknyi olvasó. A pontos számot illendőségből nem írnám le, maradjunk annyiban, hogy egy kispályás focicsapat sem telne ki belőlünk. Az íróemberek az első döbbenet után úgy tesznek, mintha mindez rendben lenne, de azért tudjuk, hogy nagyon nincs. Könyörgöm, hol vannak az egyetemmé válásról álmodozó főiskolánk irodalom tanszékének munkatársai és hallgatói, hol vannak a magyartanárok, hol vannak a kultúráról papoló városházi illetékesek, hol vannak a színházért síró sznobok, s egyáltalán: hol a lótúróban vannak az olvasók? Uramatyám!
... és a vég
Szombaton már csak a szinten tartásra kellett koncentrálni, s ez sikerült is. A bódék fele zárva, üzletileg érthető stratégia, a KO-ban Usztics Mátyás gubbaszt magányosan a szokásos határozottsággal, úgy látszik, a szombathelyi olvasóknak még ő is túl progresszív. Vasárnap délelőtt már csak a bódék, több eladóval, mint vevővel, aztán záróra, viszlát 2002-es könyvhét.
Nehogy már valaki azt mondja, hogy nem kellene alapjaiban átgondolni ezt az egészet!
