Rendőrt hívnak a szabályszegő horgászokhoz

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége együttműködést köt a megyei rendőrökkel, ugyanis az utóbbi időben egyre több pecás követ el szabálytalanságot. Vaskeresztesen számoltak be tegnap arról, hogy tavaly az ellenőrzések 20%-ában kellett feljelentést tenni, legtöbbször a horgászengedély hiányzott, de a halőrök találkoztak olyannal is, aki tiltott eszközt használt, vagy nem tartotta be a mennyiségi korlátokat. Azért, hogy visszaszorítsák a szabálytalanságokat, a halőrök a vízparton vitás helyzetben a rendőrök segítségét kérik, ezzel próbálják visszaállítani a rendet a Vas megyei horgászterületeken.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek