Az elhízás veszélyeire figyelmeztetnek a Váci iskolában. Tematikus héten ösztönözték a diákokat a minőségi ételek fogyasztására a Váci Mihály Általános Iskolában az elmúlt napokban. A Hozd a formád, Magyarország! elnevezésű programban különféle játékos feladatokkal tarkított ismeretterjesztő rendezvényeken, zöldség- és gyümölcsnapon, bioétel bemutatón, valamint akadályversenyeken vehettek részt a tanulók. Az esemény pozitív fogadtatásra talált mind az iskolások, mind a szülők körében. Az egészséges életmódhoz a mozgás is hozzátartozik, a Váci iskolában pedig ebből sem volt hiány. Móriczné Pusztai Erzsébet, nevelési munkaközösség vezetője elmondta, hogy a jövőre a sporté lesz a főszerep.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!