Bükön nyaralhatnak a borsodi árvízkárosult gyerekek

A helyi Tourinform Iroda szervezésében, szállodák, magán szállásadók, vendéglátók felajánlásainak köszönhetően 5 napra látják vendégül az árvíz által leginkább érintett településekről érkező fiatalokat. A gyerekek június 27 és július 21 között nyaralnak majd a vasi fürdőhelyen. A bükiek remélik, hogy kezdeményezésükhöz csatlakoznak más, hasonló adottságokkal rendelkező települések is, és így a bajba került családok gyermekei pár napra kizökkenhetnek az árvíz okozta nehéz helyzetükből. Balogh Károly, a TDM Egyesület titkára rádiónknak elmondta: ősszel várhatóan újabb akciót szerveznek, hogy az árvízi munkákban megfáradt családoknak is pihenési lehetőséget biztosítsanak.

A gyermekek nyaraltatása mellett gyűjtést is indítanak. Elsősorban tartós élelmiszereket és tisztítószereket várnak. Arra kérik a bükieket, hogy amennyiben tudnak, ajándékaikkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy az észak-magyarországi gyerekek a ne üres kézzel érkezhessenek vissza a katasztrófa sújtotta településükre – hangsúlyozta Balogh Károly.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek