Egy 20 éves budapesti fiatalember barátai jelezték reggel fél hat után, hogy eltűnt az ismerősük. A fiatalember jelentős mennyiségű alkohol elfogyasztása után hajnali 4 óra előtt találta ki, hogy átúszik Balatonalmádiba. A bejelentést követően a VMSZ ügyeletese értesítette a Balatoni Vízirendészeti Kapitányság ügyeletesét. A vízirendőrök hajója Siófokról indult Balatonvilágosra, s ezzel egy időben a VMSZ Csopakon állomásozó hajója is elindult a célként megjelölt Balatonalmádiba. Így két hajóval megkezdték a keresést. A két – egymással szemben haladó - hajó nem találta meg a férfit, ezért két irányba indulva megkezdték a partközeli részek alapos átkutatását. A fiú még így sem került elő, ám 8 óra után érkezett kiderült, hogy nem sokkal Balatonalmádi előtt a férfit egy vitorlás hajó a fedélzetére vette, majd a rendőröknek átadta. Balatonvilágos és Balatonalmádi központja között a távolság légvonalban több mint 11 km, így szinte biztos, hogy a vakmerő fiatalember több mint 10 km-t úszott a hajnali-reggeli órákban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!