Orbán Viktor miniszterelnök azt javasolta a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek, hogy Schmitt Pál házelnököt jelöljék, majd válasszák meg államfőnek - jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az Országházban. Szijjártó azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök a jelölésről szóló levelet eljuttatta Lázár János és Harrach Péter frakcióvezetőknek, és arra kérte őket, hogy a frakciószövetség csütörtök délutáni ülésén ismertessék annak tartalmát a képviselőkkel. A bejelentést megelőzően a miniszterelnök szóvivője közölte: Orbán Viktor a döntés előtt konzultált a Fidesz országos elnökségével, megbeszélést folytatott a lehetséges jelöltekkel, és a Fidesz-KDNP-frakciószövetség elnökségével. (MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!