Megkezdődött az Őrségi Vásár

Megkezdődött az Őrségi Vásár. Idén 30. alkalommal rendezik meg a térség legnagyobb helyi ünnepét. A programkínálat összeállításakor figyelembe vették a korábbi vásárok hagyományait, szokásait, ezáltal még inkább áthatja a nosztalgia a jubileumi évfordulót. A rendezvény középpontjában az Őrségi kézművesség áll, így a mesterségek művelői bemutathatják portékáikat a nagyközönségnek. A hétvégi szórakozásról folklór zene is gondoskodik, az esti órákban pedig utcabál várja az érdeklődőket.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek