Nádasdy Történelmi Fesztivál

Nádasdy Történelmi Fesztivál. A három részre szakadt török kori Magyarországot eleveníti fel a Nádasdy Történelmi Fesztivál július 16-17-18-án Sárváron. Az első nap programjai a Magyar Királyság mindennapjait idézik majd fel játékos és látványos formában. A második nap, a Magyar Virtus Napja látványos felvonulással kezdődik, melyen több mint kétszáz korhű viseletű és fegyverzetű hagyományőrző vesz részt. A harmadik tematikus napon a török hódoltság mindennapjainak forgatagában találja magát a fesztiválozó közönség.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek