Keresik a szombathelyi éjjel-nappali támadóját

A rendőrség felhívása

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Felderítő Osztálya eljárás folytat rablás bűntette miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2010. május 29-én 23:00 órakor Szombathelyen, a Paragvári utca 31. szám alatt található „Fürdi ABC” éjjel-nappali élelmiszerboltba, az arcát piros színű feltehetően sállal eltakarva bement és az ott lévő alkalmazott testéhez kést tartva, őt halk, elfojtott hangon megfenyegetve a kasszában lévő készpénzt követelte. A sértett erre kiabálva a szintén az üzletben tartózkodó kolléganőjének segítségét kérte, aminek hatására az elkövető elállt a szándékától és az üzletből futva a szemközti Markusovszky Kórház kerítésén átmászva, annak területén keresztülfutva a Markusovszky utcai kijáraton keresztül elmenekült.

A rablóról rögzített fotó

A beszerzett adatok alapján az elkövető kb. 165-170 cm magas, zömök testalkatú, 30 év körüli, fehér bőrű, aki fekete melegítő nadrágot, fekete kapucnis pulóvert viselt. A férfi az elkövetés idején a fejére kapucnit húzott, arcát piros színű posztószerű anyaggal takarta el.

A hatóság kéri azon állampolgárokat, akik a fenti bűncselekménnyel, illetve az elkövető kilétével kapcsolatban érdemi információval rendelkeznek, munkaidőben a 06-94/521-196-os telefonszámon, vagy egyéb időben a 107-es segélyhívószámon információjukat a hatósággal közölni szíveskedjenek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek