Vas megyében 4 étterem csatlakozott ahhoz az akcióhoz, melynek során még három szerdán keresztül a vendéglátóhelyeken féláron kínálják a minőségi borokat. Sokan tiltakoztak az ötlet ellen, mivel nem egyeztették megfelelően a szakmai szervezetekkel - mondta el megkeresésünkre Pammer István a Vas Megyei Vendéglátó Klub vezetője. A szakember elmondta, hogy sok volt a negatív kritika, de az éttermek beszámoltak jó tapasztalatokról is. A vendéglősök fontosnak tartják, hogy a belső piacot élénkítsék, ezáltal fizetőképes legyen a kereslet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!