A burgenlandi és vas megyei határ közepén álló kőépületet a rohonci önkormányzat rekonstruálja, csaknem 70 ezer euróval járulnak hozzá a munkákhoz. Az épület felső szintje az évtizedek során úgy megrongálódott, hogy végül le kellett zárni a látogatók elől. Jelenleg a két legfelső emeleten dolgoznak. Ez a beruházás az Alpannonia projekt keretein belül zajlik, melynek Magyarország, Burgenland, Stájerország és Alsó-Ausztria is tagja. Bár a tervek szerint július közepére újra birtokba vehetik a turisták a kilátót, a hivatalos megnyitót azonban szeptemberre tervezik, ekkor kerül sor ugyanis a hagyományos bakancsos túratalálkozóra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!