A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság elfogultságot jelentett be a szombathelyi polgármesteri szakértők ügyében. A városi közgyűlés áprilisban hozott létre egy bizottságot a polgármesteri keretből kifizetett szakértői díjak vizsgálatára, a bizottság tett feljelentést hűtlen kezelés gyanúja miatt.
A rendőrségi közlemény szerint a rendőr-főkapitányság kezdeményezte az eljárásból a vasi bűnügyi szervek kizárását. Az országos rendőr-főkapitány még nem jelölte ki az eljáró szervet, így egyelőre nem tudni, melyik nyomozó hatóság vesz részt az ügy kivizsgálásában. A rendőrség ígérete szerint a fejleményekről tájékoztatnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.