A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár közölte a Népszabadsággal, hogy a kormány elfogadta a szombathelyi Kopula´96 Kft. felajánlását, amely szerint a cég ingyen megrendezné augusztus 20-án a budapesti tűzijátékot - írja a napilap csütörtöki számában. Farkas Mihály cégtulajdonos ugyanakkor a lapnak azt mondta: eddig senki nem kereste meg, csak egy olyan üzenetet kapott, hogy felajánlását tudomásul vették. A Kopula´96 Kft.-t 1996-ban alapították, évente száz tűzijátékot szervez Magyarországon, alvállalkozóként már többször részt vett a budapesti augusztus 20-i tűzijáték lebonyolításában is. Mint arról korábban beszámoltunk a cég ingyen elvállalná a budapesti augusztus 20-ai tűzijáték megrendezését.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!