Védelmi bemutatóval kezdődött a Vas megyei polgárőrnap a hétvégén Rábapatyon. Már a köszöntőt mondó Németh József polgármester is rendőri kísérettel érkezett meg, mivel merénylet tervéről értesítették a hatóságot. Miután elkezdte beszédét, egy hangosan kiabáló személy rá is akart rontani, de esélye sem volt, az akciócsoport gyorsan ártalmatlanította. Mindez természetesen csak a bemutató része volt, amit a közönség végül tapssal értékelt. Megyei és országos vezetők is jelen voltak a hétvégi rendezvényen, ahol kitüntetéseket is átadtak. Vas megyében 120 polgárőr egyesület működik, és van olyan csoport, ami 3-4 település védelmét is ellátja – hangsúlyozta Krug Gusztáv, a szövetség elnök.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!