Támogatási szerződés szennyvízberuházásra

Ma délután kettő órakor a Vas megyei Kemenesmihályfán Cseledi Jenő, a település polgármestere és Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója írják alá a beruházásra vonatkozó szerződést. A településen szükségessé vált fejlesztés megvalósításának első lépése, hogy megkötik a támogatási egyességet. Kemenesmihályfa község szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása több mint 153 millió forint összköltséggel bír. A munkálatok a tervek szerint 2011-re készülnek el.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek