Szentgotthárd önkormányzata és a Pannon Kapu Kulturális Egyesület immár 8. alkalommal rendezi meg a programsorozatot, melynek fő célja, hogy a város méltón emlékezzen történelme talán legismertebb eseményére, az 1664. augusztus 1-jén lezajlott szentgotthárdi csatára. A következő három napban lesz jelmezverseny, történelmi felvonulás, de hagyományőrzők is bemutatkoznak, a gyermekeket játszóházzal, kézműves foglalkozásokkal várják. A Barokk Templom előtti téren Gotthárd Barát Vásárában kínálják portékáikat az árusok, de szombaton megrendezik a Szentgotthárdi Csata Emlékfutást is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!