Vasárnapig gyűjt a SZOVA

Idén először szervezett adománygyűjtést Szombathelyen a SZOVA Zrt, amiben a Távhőszolgáltató Kft munkatársai is részt vettek. Eddig hozzávetőlegesen 20 zsáknyi ruházat, valamint játék gyűlt össze az Ernuszt Kelemen Gyermekvédelmi Intézmény javára. A SZOVA Zrt. adománygyűjtő akciója augusztus 8-ig tart. Takarót, könyveket, tartós élelmiszert és az iskolakezdéshez szükséges írószereket továbbra is várnak. A felajánlásokat a Tó fürdő és a Kalandváros bejáratánál helyezhetik el.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek