Szeptember elsejétől a szombathelyi Pálos Károly Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat beolvad a Szociális Szolgáltató Központba. Az összevonást elsősorban gazdasági és szakmai okok indokolták, a közgyűlés már 2009 júliusában döntött az átszervezésről - tájékoztatott Dr. Károlyi Ákos, a szociális osztály vezetője. A családsegítő megszűnik, mint önálló intézmény és a Szolgáltató Központtal együtt Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat néven egyesül. Az intézmény ugyanazokat a feladatokat fogja ellátni, mint eddig, az ügyfelek számára azonban jóval egyszerűbb lesz a hivatali eljárás – tette hozzá a szakember.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!