Becsengettek

Becsengettek – véget ért a nyári szünet, mától újra iskolapadba ülnek a diákok. A 2010/2011-es tanévben a szombathelyi önkormányzat 42 nevelési- oktatási intézmény fenntartásáról gondoskodik, ahol több mint 13 ezer diák tanul. 1400 pedagógus és még 600 oktatást segítő intézményi dolgozó tesz meg mindent azért, hogy a falakat szellemiséggel töltsék meg – mondta el kedden este, a Puskás Tivadar Szakképzőben megtartott ünnepélyes tanévnyitó beszédében dr. Ipkovich György polgármester. Az elmúlt években megújult a Mocorgó Óvoda és a Derkovits Iskola, most kezdődik a Szűrcsapó Óvoda felújítása. A polgármester elmondta, hogy a város pályázaton elnyerte a szükséges pénzt, ezért a következő tanévkezdésig komoly felújítási munkák lesznek a Kereskedelmi Szakközépiskolában, a Nagy Lajos Gimnáziumban és a Paragvári Utcai Általános Iskolában is.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek