Szlovén szakmai delegáció Sárváron

Tapasztalatcserére érkezett Sárvárra egy szlovén delegáció, mely fürdőigazgatókból, marketinges szakemberekből, wellness szálloda igazgatókból állt. A megbeszélés fő pontja a Sárváron egyedülállóként alkalmazott klórmentes víztisztítás volt. Az Európában is újdonságnak számító technológiát Vancsura Miklós a Sárvári Gyógyfürdő Kft ügyvezető igazgatója - és egyben a Magyar Fürdőszövetség elnöke mutatta be. Kondora István polgármester elmondta: a városfejlesztés célja, hogy minden tekintetben 5 csillagos várost építsenek. A Szlovén Fürdőszövetség elnöke méltatta a Sárváron elért eredményeket, „nagy európai fürdővárosnak” nevezte a települést. A tárgyalások és az együttműködés építése márciusban Szlovéniában folytatódik majd.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek