A szombathelyi Napfény lakóparkban lakást vásárlókat február 15-én annak ellenére penderíthetik ki otthonaikból, hogy a vevők kifizették a teljes vételárat – számol be a Blikk. A kilakoltatás réme több mint egytucatnyi családot fenyeget. Az építtető Napfény Lakópark Kft-ből több tízmillió forint eltűnt, így a cég adósa maradt a beruházást 660 millió forinttal finanszírozó banknak. Az önkormányzat megígérte, hogy a kilakoltatottak egy évre szükséglakást kapnak. A lakók hiába tettek feljelentést, mivel nem volt megállapítható bűncselekmény, a Vas megyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást. Az ügyben érintett MKB Bank azt a választ adta: azoktól a lakóktól követelik a pénzt, akik közvetlenül a vállalkozó számlájára utalták a vételárat, nem pedig a bank szerint a szerződésekben amúgy szereplő, a pénzintézet által elkülönítetten kezelt bankszámlára. Márpedig addig nem vehetik le a jelzálogot az érintett ingatlanokról, amíg a vételár erre a bizonyos számlára meg nem érkezik - közölték.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!