Szilárd a közbiztonság Vas megyében

Bár tavaly húsz százalékkal emelkedett a bűncselekmények száma a megyében, Vas továbbra is az ország bűnügyileg legkevésbé fertőzött területei közé tartozik. Dr. Halmosi Zsolt, Vas megye rendőrfőkapitánya a Savaria Fórumnak összességében pozitívan értékelte a 2010-es évet, ugyanakkor elárulta: némiképp aggasztja a rablások számának folyamatos emelkedése. Míg 2006-ban 19 esetet regisztráltak, addig tavaly már 62 rablás volt. A rendőrök azonban nagyon szép eredményt értek el: elfogták minden kiemelt rablás elkövetőjét. Pozitív eredmény még, hogy javult a közlekedésbiztonság helyzete, 7,8 százalékkal kevesebb személyi sérüléssel járó közúti baleset és 25 százalékkal kevesebb halálos közlekedési baleset történt tavaly Vas megyében.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek