A héten, szerdán és csütörtökön a leselejtezett könyvekből tartanak vásárt a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Több éves tapasztalat már, hogy a helyiek szívesen vásárolnak a pár száz forintért kínált könyvekből, folyóiratokból, amit egyébként a könyvtár már kölcsönzésre nem tudna használni, ezért a kiadványok sorsa az lenne, hogy a MÉH-telepre kerülnek. A leselejtezett könyvek között a tudományos témáktól a szépirodalomig mindent megtalálhatnak majd az érdeklődők. Megyénkben egyébként több helyen is, többek között a kőszegi Városi Könyvtárban is minden évben megrendezik a vásárt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!