Lefelé ívelőben az MTV nézettsége

Bár Élő Gábor, a Magyar Televízió tavaly kinevezett hírigazgatója szerint eleget tesznek a kiegyensúlyozottság és pártatlanság elvének, az Index novemberi kutatásából az derült ki, hogy a Híradó, Az Este és a Ma Reggel sem egyes műsoraiban, sem pedig egy 24 órás műsorfolyamon belül nem ad egyenlően szót a kormánypártoknak és az ellenzéknek, sőt az MTV hírműsoraiban gyakran kétharmados kormánytöbbség tapasztalható.

A hírportál szerint a nézők egy része feltehetően ezért mondott le a félnyolcas Híradóról: míg 2010 ötödik hetében a Híradó nézettsége átlag 8,1 százalékos nézettséget hozott a 18-49-es korosztályban, addig egy évvel később már csak átlagosan 4,9 százalékot ért el. A teljes lakosságot tekintve is jelentősen csökkent a fél nyolcas Híradó iránti érdeklődés, a tavaly február eleji átlag 14,9 százalékhoz képest idén a tévé előtt ülők 11,5 százaléka választotta az MTV hírműsorát. Ezzel együtt valamennyi közéleti műsornak csökkent a nézettsége, sőt, a Republicon Intézet felmérése szerint a Híradó 83 százalékát a Fidesz és a KDNP uralja - olvasható a vonatkozó cikkben.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek