Csak évek múlva készülhet el a Kétvölgyet Felsőszölnökkel összekötő út. Bana Tibor a Jobbik Vas megyei elnöke, országgyűlési képviselő a közelmúltban írásbeli kérdést nyújtott be a nemzeti fejlesztési miniszterhez, melyben arról érdeklődött, hogy mikor készül el a Felsőszölnököt Kétvölggyel összekötő út? Fellegi Tamás válaszlevelében azt írja: az 5,2 km hosszú út a természetvédelmi területen nem építhető meg az országos közutakra kötelező jellemzőkkel, így csak egy 4,5 m széles önkormányzati út építhető. Mivel az út teljes egészében magyar területen vezet, a beruházói feladatokat ellátó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szlovén partner nélkül sikertelenül pályázott támogatására 2009-ben. A megvalósítás csak költségvetési forrásból lehetséges, amelyhez egyedi kormányzati döntés szükséges, a tényleges kivitelezés forrásbiztosítás esetén is legkorábban 2012-ben kezdődhet meg - áll a válaszlevélben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!