Átverés, elütött biciklis, tolvaj a lakásban

Szobaszekrényről loptak

Szombathelyen a Szűrcsapó utcában lévő egyik lakás szobaszekrényén elhelyezett borítékból ismeretlen személyek közel 500 ezer forint készpénzt tulajdonítottak el.

Elsodorta a biciklist

A tegnap reggeli órákban Sárváron egy személyautó balra akart kanyarodni, eközben elütött egy, a védett úton kerékpározó hölgyet. A biciklis elesett, könnyű sérüléseket szenvedett.

Trükkös csaló

Az egyik bérbaltavári lakásban járt ismeretlen elkövető, aki az ott lakó hölgy unokájának nevében autóvásárlás címen 500 ezer forint készpénzt kért a hölgytől, aki kb. 450 ezer forintot át is adott. A sértett ezt követően egyeztetett unokájával és kiderült, hogy nem küldött senkit a pénzért.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek