Mindent visznek Ausztriából a magyarok

A Vas megyei Kereskedelmi Kamara titkára a Klubrádió reggeli műsorában elmondta: egy úttal körülbelül 15-20 százalékot tudnak spórolni a családok. A határ melletti boltok forgalomcsökkenése azonban a csőd szélére is sodorhatja a nyugat-dunántúli kereskedőket. Kiss Sándor hozzátette: ennek volt egy fordított változata is, amikor az osztrák burgenlandiak jöttek ide, most azonban megváltozott a helyzet. Ennek több összetevője van: a keresleti viszonyok és az áru minősége. A kamara titkára szerint szemléletváltásra, a belvárosi kereskedők összefogására lenne szükség, jó marketing eszközökre és jobb minőségű árukínálatra volna szükség ahhoz, hogy a helyzet változzon.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek