Nem tervezik a tandíj bevezetését

A kormány sem tandíjat, sem képzési hozzájárulást nem tervez bevezetni a felsőoktatásban - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csütörtökön, az Országgyűlés oktatási bizottsága előtt, évi rendes meghallgatásán. A tárcavezető a bizottság tagjainak kérdéseire válaszolva úgy fogalmazott, a minisztériumán belüli közhangulatnak megfelelően maga is azzal értene egyet, ha a tankötelezettség felső korhatárát legfeljebb 16 évre csökkentenék a Széll Kálmán Tervben szereplő 15 év helyett. Pokorni Zoltán, a testület elnökének felvetésére reagálva hangsúlyozta: egyelőre csak lehetőségnek tartják az általános iskolai képzés kilenc osztályosra hosszabbítását, ez egyelőre még nem szerepel a készülő közoktatási törvény koncepciójában - adta hírül az ATV.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek