A Büki Gyógyfürdő kempingje 1999 óta fogadja a kempingezés szerelmeseit. Az egész évben nyitva tartó háromcsillagos kemping 166 beállóhellyel rendelkezik. Nyitása óta 2010-ben érkezett a kempingbe a legtöbb vendég. A küldő országokból érkezők 38 százaléka cseh. Az ország egyik legnagyobb kihasználtságú kempingjében közel 12 év alatt több mint 750 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek. A kemping népszerűségét mutatja, hogy 2011. április elején már a 100 ezredik vendégét fogadja. A 100 ezredik kempingezőt Dr. Németh István, a Büki Gyógyfürdő elnök-vezérigazgatója köszönti majd. A kempingvendéget számos ajándékkal - pezsgővel, egy egyhetes két fő részére szóló kempingezéssel, ajándékcsomaggal – lepi meg a Büki Gyógyfürdő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!