Az egyik svédországi sípálya mellett történt az eset, amikor egy gyerekekből álló csoport letért a kijelölt pályáról. Az egyik 12 éves fiú egy hóval fedett lyukba esett, éppen az ott téli álmát alvó medve hátára. A medve felébredt, a szűk helyen összekarmolta a fiú hátát és megharapta a lábát, de a gyereknek sikerült kimenekülnie a lyukból.
Kórházba szállították, az orvosok szerint jól van. Svédországban egyébként kilövik az emberre támadó medvéket, ebben az esetben azonban nem bántották az állatot, mivel a szakemberek szerint csak a meglepetés miatt támadt a fiúra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.