Zeng az (ének helyett) taps
A hajlott-hátú másodvonal-béli író komótosan, mackósan a szalon-féle színpadképbe lép. Hatszáz ember megelőlegezett vastapsa fogadja, amely nyilván a rezzenéstelen maszk mögé bújt, mosolygó szemű tévésnek szól. A tévésnek (de nem a képernyőnek), és hozományként az irodalomnak. Oldalán hanyagul, nyitva felejtve fityeg a tömött táska. A sztár-értelmiségi, hónalja alatt legújabb regényével, zavartan megáll: "Igazán meghatnak itt ezzel az elején, jó estét kívánok, én Vámos Miklós vagyok..."
Nyert, a közönség elolvad. Az esendő és alázatos Ámbár tanár úr megkezdi szemináriumát... (Pocsék egy sztár-allűr, annyi szent, a bulvárlapok lesi-tudósítói menekülnek. Mi élvezettel hallgatunk tovább.)
Viccelődik, közben oldódik. Miközben hátul valaki zsebében egyre vadabbul és makacsabbul zeng Vivaldi Tavasza, székében végre menedéket talál, majd közli: "Nyugodtan vegye fel, megvárom...". Ámbár tanár úr nem árul zsákbamacskát, szó szót követ, így hamar kiviláglik, a pajzán történetek csak annyiban lesznek pikánsak, hogy a jelenlévő él, akiről szólnak majd, azok meg nem. Röviden az "én a barátja voltam", "ismertem", "egy cukrászdában vásároltunk" típusú anekdotázás következik. Az emlegetett alkotók - Vámos kortársai - a többség számára (egy hevenyészett szavazás során hamar kiderült) teljességgel ismeretlenek. A közönség Mándy Ivánnal, Örkénnyel még elboldogult, de Ladányi Mihályt és Gáll Istvánt a puszta Vámos-i élményeken túl már nem igazán tudta hova tenni.
Holtakról jót vagy semmit
Vámos cáfol, élőkről jót, azok még megsértődhetnek, a holtaknak meg úgyis mindegy. Tanár úr készült, bevallása szerint majd hat estére való szövegelése van. Önéletrajzi elemekkel indít, "amikor én kisrác voltam és nagy író akartam lenni"- típusú mondatokkal. Aztán jönnek a nagyok, tiszteletlenül és kedvesen: Tóth Ede a derék konyhaszekrény, Ladányi Mihály a ritkás vörös hajú, metszett fülű proli, Örkény az egyen-levelező, Gáll István az Új írás párttitkára, fél mondatra a "soha nem emlegetendő" Csurka, és az akkori kortárs irodalom társszerzője, Aczél elvtárs. A kiválasztottakat részletesen boncolgatja, saját élményein keresztül személyiségüket írja körbe. Néha idéz is, címeket, köteteket sorol. (Mesterien csöpögteti a tudást.)
Az órát Kertész Imre irodalmi Nobel-díjával, és saját kis történetkéjével zárja. Vámos saját honlapjának fórumáról már a magyar bejelentés előtt fél nappal értesült a hírről. Aznap este az IBS-ben volt fellépése, kiállt hát a színpadra, és ünnepélyesen bejelentette: Kertész Ákos Nobel-díjat kapott. A baki - mesél tovább - pár éve másvalakivel is megesett. Amikor Kertész Imre Kossuth-díjat kapott, az átadáskor az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor imígyen köszöntötte az ünnepeltet: "Tisztelt... gratulálok Makra című regényéhez. Nagyon nagy hatást tett rám." Akkor, Kertész Imre csak ennyit válaszolt: "Rám is." (megjegyzés: a Makra Kertész Ákos műve).
Az estet az előcsarnokban dedikálás zárta. Ahogy kell: hosszú, tömött sorokban a Nagyérdemű, vele szemben a szerény Alkotó.
