Kamaszok gyújtották fel a gyenesdiási erdőt

Az Index beszámolója szerint büntetőeljárás indult két 15 éves fiú ellen, akik bevallották, hogy ők gyújtották meg az avart, a lángokat azonban már nem tudták eloltani - közölte a vasárnapi gyenesdiási erdőtűz vizsgálata kapcsán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Salamon Róbert elmondta: a két fiú a délutáni órákban a gyenesdiási Pince köz végétől mintegy 150 méterre lévő erdős területen öngyújtóval gyújtotta meg az avart egy kiszáradt patakmederben. A tüzet megpróbálták eloltani, de az erős szélben továbbterjedt, ekkor elhagyták a helyszínt, és mobiltelefonon értesítettek a tűzoltókat. A Keszthelyi-hegységben vasárnap lángra kapott erdőhöz Zala, Somogy és Veszprém megyéből összesen 17 gépjárművel 65 tűzoltó vonult ki kiemelt, ötös fokozatú riasztással. Rajtuk kívül vonyarcvashegyi önkéntes tűzoltók, erdészeti szakemberek, polgárőrök, a különleges mentők és önkéntesek sokasága indult segíteni az oltáshoz, összesen több száz ember, fiatalok, idősek és nők egyaránt.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek