Növelték a gondozott rétek kiterjedését az Őrségben

Az igazgatóság rekonstrukciós programjában 140 futballpályányi területtel gazdagodott a nemzeti park Magyarszombatfától Cákig, Felsőszölnöktől Nemeskocsig. Az őrségi állattartás visszaszorulásával a rétek gondozatlanná váltak, fák, cserjék nőttek fel rajtuk és ezzel együtt jelentősen csökkent az itt élő növény- és állatfajok száma is. Az igazgatóság jelenleg zajló programjával ezt a folyamatot kívánja megállítani és megfordítani. Az érintett területeken egy részletes terv alapján elvégezték a cserjék, fák kivágását, a nyár folyamán már valószínűleg kaszálható terület alakul ki. A program természetvédelmi eredményein túl a helyben élő emberek számára is értékeket teremtett azzal, hogy évtizedek óta ápolatlan réteket vettek újra gondozásba, melyek későbbi kezelésére a térség családi gazdálkodóinak kíván lehetőséget biztosítani a nemzeti park igazgatósága.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek